Sakozy: A kvótarendszer nyílt felhívás a migránsoknak

A Nicolas Sarkozy volt francia államfő által vezetett legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársaságaik annak ellenére nem változtatnak a menekültek elosztására irányuló kvótarendszer elutasításán, hogy Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök egyre szolidárisabbnak mutatkozik a menekültek befogadását illetően - írta szombat délután megjelent számában a Le Monde.

A francia balliberális napilap szerint a francia jobboldal továbbra is kemény álláspontot képvisel a migrációs kérdésben, noha a párton belül is felerősödtek a szolidaritást szorgalmazó hangok.

A párt vezető politikusai közül Francois Fillon volt miniszterelnök, Nathalie Kosciusko-Morizet és Bruno Le Maire volt miniszterek is a menekültek befogadása érdekében emeltek szót, a Köztársaságiak hivatalos álláspontja ugyanakkor nem változott a kvótarendszer elutasítására vonatkozóan.

Lydia Guirous, a párt szóvivője azért bírálta Francois Hollande államfőt, mert csütörtökön véleményt változtatott és bejelentette, hogy Berlin és Párizs közös javaslatokat nyújtott be az Európai Bizottságnak a menekültek elosztása érdekében. Franciaország júniusban még visszautasította az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint a tagállamoknak méretük, forrásaik és a lakosság arányát tekintve kötelezően be kellene fogadniuk menekülteket.

Nicolas Sarkozy pártelnök szerint a kvótarendszer nyílt felhívás a migránsoknak. A volt államfő továbbra is szigorú közös európai migrációs politikát sürget. A lap szerint Sarkozy számára ez az egyetlen tartható álláspont, ha a 2017-es elnökválasztást megelőző jövő évi jobboldali előválasztáson a jobboldali tábor keménymagját magához akarja csábítani.

Az exelnök legnagyobb párton belüli riválisa, Alain Juppé volt külügyminiszter sem változtatott véleményt az elmúlt napok eseményeinek hatására. Álláspontja szerint véget kell venni "a teljesen nyitott (migrációs) politikának". "Európának ki kell mondania, hogy nem tudja a világ teljes nyomorát befogadni" - hangsúlyozta Juppé még augusztus végén a Le Monde-nak. Szerinte az a legfontosabb, hogy Európa a forrásnál tartóztassa fel a migrációs áradatot. Ehhez együtt kell működni Afrikával, és a határok ellenőrzését meg kell erősíteni.

Eric Ciotti a párt főtitkár-helyettese viszont elismerte a lapnak, hogy amióta a jobboldali brit és német vezetés nagyvonalúbbá vált a migránsokkal szemben, "a szigorú álláspontunkat egyre nehezebb tartani".

A hivatalos irányvonalat ellenzők egyre többen vannak. Francois Fillon volt kormányfő szerint például "természetes, hogy el kell osztani a menekülteket az európai országok között". Nathalie Kosciusko-Morizet pedig úgy vélte, hogy "több együttérzést kellene tanúsítani a menekültek irányában", mert "Európa a becsületével játszik". Ezek a vélemények azonban kisebbségben maradtak, a párt vezetőinek többsége szerint Franciaország nem tud "hosszú távra" befogadni menekülteket.

A Le Monde szerint a jobboldal hajthatatlanságának az az oka, hogy a decemberi regionális választásokon a jobboldal legfőbb ellenfele nagyon sok helyén a szélsőjobboldali Nemzeti Front lesz, és miután a felmérések szerint a franciák 52 százaléka, azon belül is a jobboldali szavazóknak pedig 68 százaléka nem támogatja a menekültek befogadását, a jobboldali jelöltek elsősorban a választóik igényeinek megfelelően szigorú álláspontot képviselnek a bevándorlási és a közbiztonsági kérdésekben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.