Sajtószabadság: Ukrajnával és Törökországgal kerültünk egy csoportba

Magyarország, Fehéroroszország, Ukrajna, Törökország. A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) szerint többek között ezek azok az európai országok, ahol az elmúlt években romlott a sajtószabadság helyzete.

A sajtószabadsággal foglalkozó elemzések addig főleg azokat az országokat vizsgálták, ahol nyílt cenzúrával korlátozzák az újságírók jogait, és bebörtönzik vagy megölik a sajtó munkatársait. Az utóbbi években azonban a szólásszabadság bástyáinak tartott európai országokban is nagy visszalépés tapasztalható. Az IPI Europe Watch List című jelentése négy, úgynevezett „fókusz országot” választott ki, rajtuk keresztül mutatja be a média szabadságának helyzetét. Magyarország, Fehéroroszország, Ukrajna és Törökország nem azért kerültek a középpontba, mert ők lennének a legrosszabb példák, mégis emblematikus jeleit mutatják a sajtószabadság korlátozásának.

Az Európai Parlament zöldképviselői szerdán Strasbourgban. Orbán elnöki bemutatkozása előtt leragasztott szájjal és „Cenzúrázva” feliratú üres újságcímlapokkal tiltakoznak a magyar médiatörvény ellen
Az Európai Parlament zöldképviselői szerdán Strasbourgban. Orbán elnöki bemutatkozása előtt leragasztott szájjal és „Cenzúrázva” feliratú üres újságcímlapokkal tiltakoznak a magyar médiatörvény ellen

A Europe Watch List szerint Fehéroroszországban Alekszander Lukasenko újraválasztása után az ellenzéki tüntetésekről szóló tudósításaik miatt több újságírót megtámadtak, sokak ellen pedig vádat emeltek és zaklatták őket a kormányt kritizáló cikkeik miatt.

Ukrajnában az október 28-ai parlamenti választásokat megelőzően szintén többször korlátozták a sajtószabadságot, és a becsületsértés büntethetőségével próbálták megfélemlíteni az újságírókat. A javaslatot ugyan félretették, de a megfigyelők szerint félő, hogy újra előveszik majd. A 2004-es narancsos forradalom után ugyan lehetett tapasztalni némi fejlődést, Viktor Janukovics 2010-es elnökké választását követően azonban romlott a helyzet: egyre nagyobb a gazdasági nyomás a médián, a független sajtótermékek munkatársait pedig zaklatják.

Az év elején Törökországban a többi országgal összehasonlítva rekordszámú, körülbelül száz újságíró volt börtönben. Azóta a számuk 76-ra apadt, többségüket azzal vádolják, hogy terrorista szervezetek propagandáját terjesztették. Az öncenzúra, a félelem, a gazdasági nyomás továbbra is nagy problémát jelent, és elképzelhető, hogy az új alkotmány korlátozni fogja a sajtószabadságot.

Magyarországon a 2010 óta érvényben lévő médiatörvény a tartalmat illetően szigorú szabályokat ír elő a médiumoknak, a szabályozás pedig túlságosan centralizált, és a miniszterelnök kontrollálja, főleg ami az állami hírügynökséget, a közrádiót és -tévét illeti. A jelentés szerint félő, hogy a többi kelet-európai ország is követni fogja Magyarország példáját, és felülvizsgálja médiatörvényét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.