Saját túléléséért harcol az unió soros elnöke

Az EU-intézmények további támogatásáért és a saját gazdasági túléléséért kell megküzdenie Görögországnak, amely január elsejével fél évre átvette az uniós elnökséget.

A trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap) januárban tér vissza Athénba a tárgyalások folytatására, és ekkor dől el, hogy a görögöknek ­átutalják-e a pénzügyi mentőcsomag következő részletét.

A növekedés elősegítését, a munkanélküliség visszaszorítását és az ­illegális bevándorlás elleni harcot jelölte meg az EU-elnökség legfontosabb céljaiként Antonisz Szamarasz kormányfő. Görögország mindhárom területen közvetlenül is érintett: az idén a gazdasági recesszió hetedik évébe lépett, az ország GDP-je 2007 és 2013 között 25 százalékkal zsugorodott. Az állástalanok aránya itt a legmagasabb az unióban (27 százalék), főként a fiatalok körében (60 százalék). A szárazföldön érkező migránsok jó része pedig a görög–török határon át érkezik Európába.

Bár a megszorítások mind hevesebb tiltakozást váltanak ki a déli tagállamban, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a december 31-i Bildnek adott interjúban is hangsúlyozta: az EU csak akkor segít Görögországnak, ha folytatódik az állami szektor és a munkaerő­piac reformja. „Ha az ország teljesíti a szükséges feltételeket, nem fordítunk hátat neki” – mondta.

Megnehezíti a görög elnökséget, hogy – az idén májusi európai parlamenti választások előtt – az EP már kampányüzemmódban működik, így érdemi döntésekre ott már aligha lehet számítani. Sőt az idén ősszel új Európai Bizottság lép hivatalba, így már az EU-biztosok is a saját jövőjükre összpontosítanak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.