Románia a csőd szélén táncol

A közalkalmazottak, az oktatók és az egészségügyi dolgozók már hétfőn meghatározatlan időre általános sztrájkba kezdtek Romániában. Kedden hajnalban a sztrájkoz csatlakoztak a bukaresti metróvállalat és alkalmazottai, valamint a villamosvezetők is, megbénítva ezzel a heves esőzésekkel is küszködő fővárost. A munkabeszüntetésben több mint egymillióan vesznek részt.

A vasúti személyzet szolidaritást hirdetett a sztrájkolókkal, de nem szüntette be a munkát. Sebastian Vladescu pénzügyminiszter ugyanis közölte, hogy a 25 százalékos közalkalmazotti bércsökkentés az ágazatot nem érinti, mert a vasutasok nem közalkalmazottak, hanem állami tulajdonban levő vállalat dolgozói, akiknek béreit később rendezik.

A tanárok több mint 60 százaléka nem tart órát, de biztosították az érettségi hétfői idegen nyelv és irodalom vizsgájának lebonyolítását. A kórházakban és a klinikákon csak a sürgősségi eseteket látják el, a műtéteket elhalasztják, a mentők azonban beszállítják az életveszélyben levő betegeket. A megyék és a települések önkormányzati hivatalaiban és az ezeknek alárendelt intézményekben és vállalatokban dolgozók is megjelennek munkahelyeiken, de szünetel az ügyfélfogadás. Sztrájkolnak továbbá a rendőrök, a vámosok és a börtönőrök is. Egyes megyékben a magánszféra munkavállalói is szolidaritást vállaltak a tiltakozókkal.

Mihai Seitan munkaügyi miniszter kijelentette: ha a kormánynak a tervezett megszorításokat nem sikerül végrehajtania, a közalkalmazottaknak az idei 25 százalékon túlmenően, jövőre további 30, 50 vagy 70 százalékos bércsökkentéssel kell majd számolniuk.
A miniszteri nyilatkozat olajat öntött a tűzre. A szakszervezetek most már a kormány feltétel nélküli lemondását követelik. A kórháziak sztrájkja által érintett betegek pedig „genocídiummal” vádolják a hatóságokat.

Az Emil Boc vezette kormány múlt vasárnap fogadta el  a bérek 25, továbbá a nyugdíjak és más szociális ellátmányok 15 százalékos csökkentéséről szóló két törvénytervezetet, amelyeket ún. felelősségvállalással nyújtott be a parlamentbe. A törvényhozóknak a miniszterelnök várhatóan e hét végén mutatja be a jogszabályokat, az ellenéknek pedig három napja lesz arra, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be. A szociáldemokraták és a liberálisok bejelentették, hogy élni fognak ezzel a lehetőséggel. Ha az indítványt megszavazzák, a kormány megbukik, ha nem, a két jogszabályt vita nélkül elfogadottnak tekintik. Az ellenzéknek utolsó lehetősége az, hogy a törvényeket az alkotmánybíróságon megtámadja, és a szocdemek ezt az eszközt is használni kívánják.

Ilyenképpen nem kizárt, hogy a megszorító intézkedések hatályossá válására június 15-ig nem kerülhet sor, azokat tehát csak július elsejétől tudják majd alkalmazni. Ez azonban könnyen azzal is járhat, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) júniusi igazgatótanácsi ülésén nem hagyja jóvá a készenléti hitelcsomag soron következő, 850 millió eurós részletének kifizetését, ami Romániát fizetésképtelenné teheti.
Egyelőre egyik fél sem kíván engedni. A kormány azt hangsúlyozza, hogy a megszorítások elkerülhetetlenek, mert az első évnegyedben a GDP 2,5 százalékkal csökkent (a tavalyi 7,1 százalékos csökkenés után), az államkassza pedig üres. A szakszervezetek eközben az intézkedések visszavonását követelik, és azt állítják, hogy a sztrájkot legalább a bizalmatlansági indítvány parlamenti megszavazásáig folytatják.

Prison guards shout anti-government slogans near a dummy dressed as an inmate representing Premier Emil Boc during a strike in front of Jialva prison in the outskirts of Bucharest, May 31, 2010. Romanian trade unions held a strike against wages and pension cuts as agreed under a 20 billion euro ($25 billion) IMF-led aid deal aiming to put pressure on policymakers to soften austerity measures in the EU's second-poorest country. REUTERS/Radu Sigheti (ROMANIA - Tags: CIVIL UNREST EMPLOYMENT BUSINESS POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.