Román-magyar: maradt a kölcsönös neheztelés

Bár a stratégiai partnerség létét és a fennálló kapcsolatok erősítését hangsúlyozta mindkét fél a hétfői kétoldalú külügyminiszteri találkozó után, Titus Corlatean és az őt fogadó Martonyi János nyilatkozataiból kiderült: a kisebbségi ügyekben kölcsönösen neheztel egymásra Budapest és Bukarest, és ezen a hétfői találkozó nem változtatott.

– Érzékeny szakaszba kerültek a magyar–román kapcsolatok az elmúlt hónapokban, és többen érezték úgy, hogy veszélybe kerültek azok az eredmények, amelyeket az utóbbi években elértünk – jelentette ki Martonyi az újságírói kérdésekre módot végül nem adó sajtótájékoztatón, amely után a felek Orbán Viktor kormányfőhöz siettek. A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: Corlatean vizitje jelzi, hogy mindkét fél számára meghatározó cél a partnerségi együttműködés és a regionális szolidaritás fenntartása, további erősítése. A vitás kérdések döntően a kisebbségekhez kötődnek, ezeket párbeszéddel kell rendezni.

Titus Corlatean és az őt fogadó Martonyi János
Budapest, 2012. október 1. Martonyi János külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Titus Corlatean román külügyminisztert (b) 2012. október 1-jén Budapesten.

– Románia fenntartja álláspontját: a kisebbségek fontos hidat képeznek a két ország között, helyzetük kezelésének kiegyensúlyozottnak kell lennie, hogy megőrizhessék identitásukat – mondta válaszában a külügyi tárca élére a nyáron került Corlatean, aki egy augusztusi interjúban kijelentette: Magyarországon rosszabbul bánnak a román kisebbséggel, mint Romániában a magyar közösséggel. – Igyekszünk megérteni a kérdéskörhöz tartozó szimbólumokat és tartalmakat, de arra kérjük a magyar felet, hogy legyen tekintettel a román fél érzékenységére is. – Az érzékenység kölcsönös – jelentette ki Martonyi, hozzátéve, hogy az aggodalmakat és igényeket a romániai magyar közösség fogalmazza meg, Budapest csupán azt kéri a mindenkori román kormánytól, hogy ezeket vegyék figyelembe, általánosságban és konkrét ügyekben is. (Utóbbira nem tért ki a magyar külügyminiszter, de vélhetően a Székely Mikó kollégium körüli perre utalt, amely nyomán az állam visszavette a sepsiszentgyörgyi ingatlant az erdélyi református egyháztól, a restitúciós bizottság két magyar tagja pedig első fokon három év börtönt kapott.)

Corlatean ugyanakkor megerősítette Martonyit abban, hogy Bukarest a tíz éve létező stratégiai együttműködés folytatásában érdekelt, a közös érdekek és a regionális szolidaritás minden viszonylatában, az európai kérdéseket is beleértve meghatározók. A külpolitikai együttműködést jelzi az is, hogy Románia kész ideiglenesen befogadni bagdadi külképviseletére az Irakba delegált magyar diplomatákat is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.