Néhányan egymás szavába vágnak. Mindenkinek van egy nyomasztó története, amelyet megosztana; talán így szabadulna tőle. Valaki közbevág: sosem fogjuk megtudni, hogy ki adott parancsot a gyilkosságokra. Abban többen is megegyeznek, hogy Janukovics akkori elnök tudta nélkül nem dördülhetett el egyetlen karabély sem. Egy magas férfi biztos benne: az oroszok részt vettek a mészárlásban. Ukrán önkéntes orvosok, ápolók, segítők ötvenfős csoportjának első 26 tagját fogadták a Külügyminisztériumban. Utazásukat, rehabilitációjukat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet intézi.
A kijevi forradalom résztvevői ők, akik hetekig állták az ostromot az ukrán főváros legen dássá vált terének környékén. Különböző korú férfiak és nők, van köztük egykét fiatal lány is. A Bem téri épület tetőteraszáról Budapestet mutatja meg nekik az egyik vendéglátó, rövid történelemleckével fűszerezve. Ők közben egymást fotózzák a telefonjukkal.
A segélyszervezet hosszabb ideje jelen van Ukrajnában. A munkatársuk kíséri a kijevi vendégeket Hajdúszoboszlóra, néhány napos pihenésre. A szervezet emberei most is ott vannak Ukrajnában; Belényi Dániel azokról a családokról (tatárokról, ukránokról) beszél lapunknak, akik Nyugat-Ukrajnába kényszerültek az oroszok megszállta Krímből.
Nekik is igyekeznek segítséget nyújtani. Belényi azt mondja, Kijevben láthatóan nincs vége a történetnek. Az utcákat, a tereket fényesre takarították, de a kiégett épületek, az utcán élő tiltakozók sátrai emlékeztetnek a borzalmakra. Mintha készülnének a folytatásra. A forradalmi napok alatt a Majdanon és környékén használhatták a magyarok által odavitt gyógyászati eszközöket, segédleteket. Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója személyesen adta át az események középpontjában lévő Szent Mihály-monostornak a segélyt. A segítség akkor érkezett, amikor a világ már tudott a Majdanon történt szörnyűségekről.
Oleh azt meséli, hogy őt az orvosi eskü és az ukrán hazafiság együttes parancsa vitte ki, de elsősorban a jelenlegi egészségügyi minisztert dicséri, aki megszervezte a Majdan egészségügyi szolgálatát. A körénk gyűlők azt mesélik, hogy a Majdan környékén lévő monostorok, templomok szinte mind bázisává lettek a segítő-ápoló hálózatnak. A csapat tagja az ötven év körüli Jurij Tirtisnij. Ő az egyedüli, aki ukrán kék-sárga címeres névjegykártyával mutatkozik be. – Tizenegy halottat vittem ki – idézi fel most is zaklatottan a mankóval járó sovány férfi. Orvos lenne? – Nem, politikusként mentem a barikádra, láttam, hogy a sebesültek ellátásában lesz dolgom.
Tirtisnij Lvivből (Lemberg) ment Kijevbe, a borzalmak láthatóan megviselték. Láncdohányos, a mankóval sem bánik profi módon. Panaszkodik is, sokszor akadályozta a mentésben. Hozzáteszi: nem lesz világosság az orvlövészek körül, mert Ukrajnának szüksége van még mesterlövészekre.
– Uljana vagyok – mutatkozik be egy húszas éveiben járó barna lány. – Önkéntes segítő voltam az események alatt. Tudja, Ukrajnában az önkéntesség kultúrájának nincs hagyománya. Az emberek nem értik, miért akarja valaki az idejét, erejét ingyen feláldozni. Ebben is változás lehet. Sokan jelentkeztek, és talán meg is maradnak az önkéntesek szervezetei. Ezt is a Majdan adta.
