galéria megtekintése

Robert Fico ultimátumot kapott az ellenzéktől

A két legerősebb szlovák ellenzéki párt vezetői felszólították Robert Fico kormányfőt, hogy legkésőbb péntekig váltsa le Robert Kalinák belügyminisztert. Ha addig nem tesz eleget a felszólításnak, akkor a hét végén a pozsonyi lakása előtt szerveznek tüntetést, hogy végre „hallja meg az utca hangját” – közölte Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke.

Igor Matovic, az Egyszerű Emberek és Függetlenek (OlaNO) vezetője bejelentette: ha a felszólítás után sem lép a miniszterelnök, akkor a jövő héten újabb rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek, s ott szeretnék meneszteni a tárcavezetőt, akit hétfő délben a kormánykoalíciós tanács a bizalmáról biztosított.

Közleményükben kifejtették: az ellenzékiek képtelenek beletörődni abba, hogy márciusi választásokat követően nem tudtak kormányt alakítani, ezért minden eszközzel a belpolitikai helyzet destabilizálására és előrehozott választások kikényszerítésére törekednek.

Szombaton a szlovák rendőrség előállította és kihallgatta a Szabadság és Szolidaritás egyik parlamenti képviselőjének asszisztensét, akinél házkutatást is tartottak. Filip Rybnícek ugyanis a Tatra Banka alkalmazottjaként felnyitotta Robert Kaliňák belügyminiszternek a pénzintézetben vezetett számláját, amelynek fénymásolatát átadta a Denník N pozsonyi napilapnak. Így derült ki, hogy a tárcavezető az elmúlt években összesen 260 ezer eurót kapott „kölcsön visszafizetése” címen Ladislav Bašternáktól, a kormánypárti Smer-SD holdudvarába tartozó milliárdos vállalkozótól, akit adócsalással gyanúsítanak, s akitől többek között Robert Fico kormányfő is luxuslakást bérel.

 

Kaliňák a múlt heti parlamenti vitában és máskor is azt állította, hogy sosem fogadott el pénzt, nincs is semmilyen kapcsolatban a milliárdossal. Hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján viszont már kénytelen volt elismerni, hogy részvényeket vásárolt Ladislav Basternák egyik cégében.

A rendőrség a banktitok megsértése miatt indított bűnvádi eljárást a parlamenti asszisztens ellen, Richard Sulík viszont hazafias tettnek minősítette Filip Rybnícek cselekedetét, mert az igazságra derített fényt.

Matús Kostolný, a Denník N főszerkesztője szerint jogállamban és normális politikai versenyben ilyen cselekedet elképzelhetetlen lenne, mert törvénysértő. Ám ezt a módszert nemrég éppen Robert Fico alkalmazta, aki a márciusi parlamenti választások előtti kampányban adócsalónak nevezte egyik bírálóját, Igor Matovicot, s olyan adatokat hozott nyilvánosságra, amelyekről legfeljebb az adóhatóságok, esetleg a rendőri szervek tudhattak, de az ügy vádemelésig sem jutott el.  „Most meg a belügyminiszter amiatt háborog, hogy akadt, aki követte a példáját” – mutatott rá a neves szlovák publicista.

Fogy a levegő Robert Fico körül
Fogy a levegő Robert Fico körül
REUTERS/David W Cerny/Files

Az újabb belpolitikai vihart kavart ügy négy éve húzódik, amikor is az egyik pozsonyi nagyvállalkozó luxuslakásokat épített, amelyek közül hetet Ladislav Bašternák vásárolt meg, állítólag összesen 12 millió euróért. Miután visszaigényelte és felmarkolta a 2 milliós általános forgalmi adót, ezeket a lakásokat 1,5 millió euróért adta el. A Denník N oknyomozó riporterei leplezték le ezt a nyilvánvaló adócsalást.

Ráadásul a 12 millió euró átutalásáról semmiféle dokumentumot sem találtak. Bašternák azt állította, hogy készpénzben fizetett, amit senki sem hitt el.

A valószínűbb változat az lehet, hogy felsrófolták a lakások árait, és ezek alapján markolták fel az áfát. Az oknyomozó riport megjelenése után a rendőrség, majd pedig az illetékes adóhivatal is nyomozni kezdett, de az ellenzékiek értesülései szerint Robert Kaliňák utasítására rövid időn belül bizonyítékok hiányában abbahagyták a kutakodást. Az illetékes ügyész felszólítására újrakezdték a nyomozást.

A pozsonyi ellenzékiek múlt kedden rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek, amelyen a belügyminiszter azonnali távozását követelték. Indítványukat azonban a kormánypártiak – köztük a Most-Híd képviselői is – leszavazták. Szlovák politológusok egybehangzó véleménye szerint Robert Kalinák – Robert Fico egyik legközelebbi bizalmasa – immár politikai hulla, ezért mielőbb le kell mondania.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.