galéria megtekintése

Robert Fico nagy vereségéről a magyarok is gondoskodtak

Valóságos politikai földrengést hozott a szlovákiai elnökválasztás szombati, második fordulója, amelyen a függetlenként induló Andrej Kiska az érvényes szavazatok 59,4 százalékát szerezte meg. Ezzel nagy vereséget mért Robert Ficóra, aki a kormánypárti Smer-SD jelöltjeként indult, s mindössze 40,2 százalékot ért el. A részvételi arány 50,5 százalékos volt. A két héttel ezelőtti első körben hét százalékkal kevesebben járultak az urnákhoz.

Robert Fico csupán Trencsén megyében nyert mininális különbséggel, hét további régióban alulmaradt, ráadásul a pozsonyiban a vetélytársa tarolt 73,27 százalékos támogatottsággal. A jelenlegi kormányfő ennél is nagyobb vereséget a többségében magyarok lakta Dunaszerdahelyi, valamint Révkomáromi járásban szenvedett, mert egyik helyen még tíz százalékos támogatottságot sem ért el.

Robert Fico már kilencven perccel urnazárás után elismerte a vereségét, s gratulált kihívójának. Bejelentette azt is, hogy rövid időre visszavonul áttekinteni a kialakult helyzetet. Rögtönzött sajtótájékoztatóján egyetlen újságírói kérdésre sem volt hajlandó válaszolni.

Letettük az érettségit! A szlovakiai magyarok közül jóformán senki sem választotta Ficót. Gratulálok! - mondja Nagy József

 

Andrej Kiska megköszönte a több mint egymillió voksot, és megismételte, hogy nem a pártok, hanem a polgárok érdekeit kívánja képviselni, s minden tisztességes személy elnöke szeretne lenni. Így kívánja mielőbb visszaszerezni az államfő morális tekintélyét.

Hangsúlyozta azt is, hogy nem óhajt személyeskedéseket és felesleges konfliktusokat egyetlen politikai erővel, a kormánypárti Smer-SD-vel sem, ugyanakkor nem rejti majd véka alá a vitatott ügyekkel kapcsolatos véleményét.

Andrej Kiskára szavazott jóformán minden magyar nemzetiségű szavazó
Andrej Kiskára szavazott jóformán minden magyar nemzetiségű szavazó
David W Cerny / Reuters

- Szlovákiában rendkívül sok tehetséges, rátermett ember él, tudásukat, szellemi energiájukat nem kicsinyes és önző viszálykodásokra kell elfecsérelni, hanem az ország felvirágoztatása érdekében kell kamatoztatni - szögezte le. Június 15-én lép a második megbizatási idejét letöltő Ivan Gasparovic helyére.

Lapunknak nyilatkozva a neves szlovák politológus, Marián Lesko kifejtette: - A népszerűségi listákat eddig toronymagasan vezető, s az elnökválasztás nagy esélyesének tartott Robert Fico elsősorban a negatív kampányára fizetett rá, mert a lakosság többségét felháborította, hogy a tévévitákban minden konkrét bizonyítékok nélkül azzal gyanúsította vetélytársát, hogy a szcientológiai szekta tagja, s ezzel biztonsági kockázatot jelent az országnak. Többször célzott arra is, hogy a milliomos kihívója vagyonát sem mindig tisztességes úton szerezte, a tulajdonában levő, jótékonykodó közhasznú társaságban pedig a saját zsebére dolgozott. Ezzel inkább csökkentette, mintsem növelte szimpatizánsainak számát. Andrej Kiska viszont a Fico-kormányt néhány korrupciógyanús ügy miatt bírálta. Szemére vetette ellenfelének azt is, hogy miniszterelnöki megbízatásának felében azért menekül ebből a tisztségből, mert nem tudta teljesíteni két évvel ezelőtt tett ígéreteit, s képtelen orvosolni az ország súlyos társadalmi gondjait. Ezek a konkrét érvek sok embert mozgósítottak - mutatott rá Lesko.

Robert Ficónak (középen háttal) gondolkodnia kell az eredmény következményein
Robert Ficónak (középen háttal) gondolkodnia kell az eredmény következményein
Radovan Stoklasa / Reuters

Több ellenzéki politikus már vasárnap hajnalban felszólította a kormányfőt, hogy miután ilyen nagy vereséget szenvedett, mondjon le. Bugár Béla az elsők között gratulált a győztesnek. - Örülök annak is, hogy ehhez a kiváló eredményhez Dél-Szlovákia polgárai is hozzájárultak, hiszen azokban a régiókban is sokkal többen voksoltak, mint két hete - nyilatkozta lapunknak a Híd Párt elnöke.

Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártjának államfőjelöltje érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy majd az elkövetkező hetek és hónapok döntik el, vajon a szinte teljesen ismeretlen győztes mennyit tud valóra váltani elképzeléseiből.

Csáky Pál az MKP elnökségének tagja, vasárnap hajnali blogjában ezt írta: „Jó hír: Robert Fico és a Smer elvesztett egy fontos mérkőzést. Jó hír: a Smer megverhető. Rossz hír: Szlovákiának egy üres elnöke lesz. Úgy látszik, ilyet érdemel. Semleges hír: ebben a pillanatban elkezdődött a harc a miniszterelnök (erős jogkörökkel) és a köztársasági elnök (gyenge jogkörökkel) között. Rossz hír: a szlovákiai magyarok ebből semmi pozitívumot nem éreznek majd. Semleges hír: a Smer valószínűleg összezárja majd sorait. Vissza akar majd vágni a két elkövetkezendő választáson. Rossz hír: semmi jó nem jön” – vélekedik a Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja.

Nagy József merőben más véleményt írt le: "Letettük az érettségit! A szlovákiai magyarok közül jóformán senki sem választotta Ficót. Gratulálok! Ez határozott válasz azoknak, akik a kormánypárttal akartak bratyizni megyei vagy országos szinten. A Magyar Közösség Pártja annyira félreismerte a felvidéki magyarokat, hogy nem állt ki egyik elnökjelölt mellett sem? - vélekedett a a Híd parlamenti képviselője.

Andrej Kiska névjegye

Andrej Kiska egy kampányrendezvényen
Andrej Kiska egy kampányrendezvényen
Radovan Stoklasa / Reuters

1963. február 2-án született Poprádon. Villamosmérnöki diplomát szerzett, 1996-ban bátyjával együtt megalapította a Triangel és a Quatro nevű, részletfizetéseket hitelező céget, amelyet tíz évvel később eladtak az egyik szlovákiai banknak. Több zöldmezős beruházást is finanszírozott.

2007-ben létrehozta, 2011-től pedig Csehországban is működteti a Jó Angyal (Dobrý anjel) nevű közhasznú társaságot, amely Andrej Kiska pénzéből és az adományokból szegények súlyosan beteg gyermekeit támogatja. Hét év alatt több mint ötezer család mintegy 20 millió eurónyi segítséget kapott. 2011-ben Pozsonyban a kiemelkedő emberbaráti tevékenységet elismerő Kristályszárny (Krištálové krídlo) díjjal tüntették ki.

Kétszer nősült, az első házasságából ma már huszonhét éves fia és három évvel fiatalabb leánya, a másodikból két, még kiskorú gyermeke született. Angolul és oroszul jól beszél, németül pedig ért és megérteti magát. Szombaton 1,3 millió voksot szerzett – négyszázezerrel többet Ficónál.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.