Robert Fico a szlovákiai NATO-támaszpont ellen

Ha Szlovákiára olyan nyomás nehezedne, hogy területén NATO-támaszpont létesüljön, akkor népszavazást kezdeményeznék. Ha pedig a referendumban a polgárok többsége támogatná ezt a javaslatot, akkor lemondanék a tisztségemről. Nem vagyok hajlandó beleegyezni abba, hogy olyan kis országokat, mint amilyen Szlovákia is, belekényszerítsék a nagy geopolitikai csatákba. Nem támogatom azt sem, hogy Ukrajna valamikor majd a NATO tagja legyen, mert ez a lépés súlyosan veszélyeztetné a térség biztonságát és stabilitását - jelentette ki Robert Fico a Novy cas pozsonyi napilapnak adott interjújában. A szlovák kormányfő a továbbiakban kifejtette: "Abból a tényből, hogy az észak-atlanti katonai szövetség tagjai vagyunk, nem következik az, hogy hazánkban olyan támaszpont kell létesítenünk, amelyben idegen katonák teljesítenek szolgálatot"- szögezte le.

A miniszterelnök ismét értelemetlennek és kontraproduktívnak nevezte az Oroszország elleni gazdasági szankciók további kiterjesztését, amelyre Moszkva minden bizonnyal további ellenintézkedésekkel válaszol.

Már most kevesebb földgáz áramlik térségünkbe, mint eddig, szóba került az orosz légtér lezárása, és vajon mi lesz akkor, ha megtiltják a személygépkocsik kivitelét Oroszországba, ahova eddig Szlovákiából is jelentős számú járművet exportálunk? Mi szenvedjünk a Kelet és Nyugat között kibontakozó geopolitikai háború miatt? - vélekedett Robert Fico.

Több szlovák politikai elemző populista, saját pozícióját erősítő megnyilvánulásnak minősítette a kormányfő álláspontját, hiszen a néhány nappal ezelőtt lezajlott NATO-csúcson szóba sem került szlovákiai katonai támaszpont létesítése. Andrej Kiska szlovák elnök azt vetette fel, hogy a Tátra alatti Poprádon a katonai szövetség logisztikai központot alakíthatna ki, az egykori csehszlovák hadsereg jórészt évek óta üresen álló raktárainak a korszerűsítésével. Végső döntés azonban még erről az ajánlatról sem született.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.