Csak éppen most dagadt hatalmasra a vákuum. Francois Hollande elnök „népszerűségét” már 13 százalékosnak is mérték, s azon belül is csak két (!) százalékra taksálták a feltétlen támogatóinak számát. Ez még a stabil szocialista szavazótábornak is csak a töredéke. Az ellenkezés érthető: folyamatosan 11 százalék körül alakul a franciáknál a munkanélküliségi ráta, a kormány folyamatos jobbratolódása elidegeníti a baloldalt. A balközép „zendülői” a minap tartózkodással fejezték ki nemtetszésüket, amikor Manuel Valls kabinetjéről szavaztak. Francia elemzők is nyíltan beszélnek róla: a korábban az Európa motorjának tekintett Berlin–Párizs tandem nem működik, két alkotóeleme nincs már pariban egymással. A németek gazdaságilag és a politikai tekintélyben is messze elhúztak, s Párizsban is idézték a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítóját, aki „járkáló szellemként” írta le az Élysée-palota jelenlegi lakóját.
Másfelől ott a kihívás, amit a Nemzeti Front (FN) jelent: a francia politikai paletta jobbszéle már az idei helyhatósági, majd európai parlamenti választásokon is jól szerepelt, utóbbit meg is nyerte. Marine Le Pen, a „családi vállalkozásban” működtetett FN elnöknője, az ország egyik legnépszerűbb politikusa, akiről sok francia kisember úgy érzi: ő legalább odafigyel rá. Törődik a félelmeivel, az egzisztenciális bizonytalanságával, érkezzen a fenyegetés a munkaerőpiacról vagy a bevándorlók, illetve a merényleteket végrehajtó dzsihadisták felől.
Kérdés, hogyan tudná a szélsőjobbal felvenni a versenyt éppen Sarkozy. Amíg helyzetben volt, folyamatosan jobbra tolta a jobbközépet, s nem ment a szomszédba egy jó adag populizmusért. Most azt mondta, a jobbal, illetve más hagyományos politikai választóvonalak meghaladására készül.
A vákuum harmadik összetevője a saját pártján belül előállt helyzet. Az UMP-t, amely eddig képtelen volt kihasználni a lassan hivatali félidejéhez érkező Hollande gyenge szereplését, a különböző áramlatok (mérsékelt-radikálisabb) élesen megosztották. A novemberi pártelnökválasztásig volt miniszterelnökökből álló triumvirátus irányítja. Sarkozy korábban még úgy gondolta, nem a „kispályán”, azaz a pártpolitika csatornáin tér vissza. Mint a Le Monde írja, formálisan nem is vállalhatna pártpolitikai szerepet, mivel exelnökként hivatalból tagja az alkotmánytanácsnak, s ez ott kizáró ok. Lemondani a posztról viszont nincs lehetősége, legfeljebb nem vesz részt a testület munkájában, ahogyan már régóta sem teszi. Végül ott vannak a kérdőjelek listáján Sarkozy peres ügyei is: mintegy tíz eljárás van ellene folyamatban, bár mint közölte, nem tart a felelősségre vonástól.
