Most mégis megjelent egy párt, amely jobbról próbálja előzni a CDU/CSU-t. Sokáig maguk a németek sem vették komolyan a két éve alapított Alternative für Deutsch landot (AfD), a politológusok még most is találgatják, hogy hova sorolják. Nemzeti konzervatív? Jobboldali radikális? Populista protesztpárt? Netán új szélsőjobb?
A választók mindenesetre már letették a voksukat, a két keletnémet tartományban, Brandenburgban és Türingiában 12, illetve 10 százalékot kapott az új párt, úgy, hogy a zöldek kivételével mindenhonnan lopott szavazatokat: a legtöbbet történetesen a kereszténydemokratáktól és az exkommunista Baloldaltól.
Az AfD erősen populista szlogenekkel kampányolt, a bevándorlás keretek közé szorítása mellett és a kelet-európai országokból érkező bűnözők ellen agitált, de letette a voksát a hagyományos családmodell mellett és az abortusz ellen is. Olyan konzervatív témákat hozott vissza a német politikába, amelyekről sokan úgy gondolták, már évtizedes por lepi be őket.
|
Bernd Lucke AfD-pártelnök beszél. A nagykoalíciót Németországban most semmi nem indokolja
Kai Pfaffenbach / Reuters |
A születésszabályozás errefelé már rég a nők (és jó esetben a tőlük nem független fér fi ak) magánügye, a Merkel vezette kereszténydemokraták egyik legnagyobb vívmánya pedig az egyéves fizetett gyermekgondozási szabadság, amely elősegíti, hogy a nők karriert építhessenek és egyidejűleg gyereket is vállalhassanak. Sok szó esik az óvodák és bölcsődék fejlesztéséről, hogy a modern (és tanult) nők még inkább össze tudják hangolni a családot és a munkavállalást.
Jelzésértékű, hogy a német kormány két domináns politikusa a gyermektelen kancellár, Angela Merkel (akinek nem kellett családi kompromisszumokat kötnie) és a hétgyermekes védelmi miniszter, Ursula von der Leyen, aki a nagycsalád ellenére tud egyre magasabb pozíciókat betölteni. Otthon lévő anyák, főállású háztartásbeliek? Ilyesmiről ma már senki nem beszél.
Amikor a bajor CSU keresztülvitte, hogy a gyermeküket kétéves korukig otthon nevelő anyáknak is jusson némi anyagi támogatás, elvégre nem veszik igénybe az állami bölcsődét, akkor egy ország bélyegezte őskövületeknek őket. Miközben a modern, kétkeresős családmodellt már senki sem kérdőjelezi meg, arról kevesebb szó esik, hogy bár Németországban a munkavállaló nők aránya ugyan magas (68 százalék), de 43 százalékuk csak félállásban vagy részmunkaidőben dolgozik.
|
A hétgyermekes Ursula von der Leyen tavaly decemberben a díszszázad előtt. Az AfD leporolta a rég feledésre ítélt témákat
Fabrizio Bensch / Reuters |
Az egyenjogúság egy dolog, a karrier egy másik. És még így sem születik elegendő gyerek, ezért az AfD most zászlajára tűzte az ideális, háromgyerekes családmodellt. Nem a levegőbe beszélnek, a pártelnök, a stréber diák kinézetű, folyton vigyorgó 54 éves közgazdaságtan-professzor, Bernd Lücke például öt gyermeket nevel.
Franciaországgal példálóznak, ahol bezzeg elég gyerek születik: odaát jelentős adókönnyítéseket is kapnak, a harmadik gyerektől gyakorlatilag nem kell adózni. Mellesleg azt is hozzáteszik, hogy ha a német nők is szülnének rendesen, akkor nem lenne szükség bevándorlókra, az elöregedő társadalommal és a demográfiai problémákkal sem kellene foglalkozni. A magyar fülektől sem idegen érvelés...
Az AfD sikere persze annak is köszönhető, hogy már rég nem „egytémás” párt, ahogy a tavalyi parlamenti választások előtt tartották őket. Tévedésből sokan ma is Európa-ellenesnek nevezik őket, valójában még csak nem is euróellenesek. Olyan nemzetállamokra épülő Európai Uniót pártolnak, amelyben az eurózónát az erős északi mag alkotná, benne Németországgal. Csupán a B terv lenne az ország kilépése a valutaunióból, először inkább a délieket ebrudalnák ki.
A brüsszeli bürokrácia és az eurómentő csomagok elleni kirohanások tavaly még nem hoztak elegendő szavazatot, hogy bejussanak a Bundestagba, de az idei európai parlamenti választáson már jók voltak 7 százalékra. A rend, a stabilitás, az erős állam ígérete, no meg a kicsit mindig „ciki” fősodortól való eltérés még ennél is több sikerrel kecsegtet. A társadalom előbb-utóbb megelégeli a nagykoalíciót, a túl sok konszenzust.
|
Lucke a Brandenburgi kapu előtt. Angela Merkel kancellár egyelőre mereven elutasítja még a gondolatát is annak, hogy összefogjon az „Európa-ellenesekkel”, de a CDU-ban vannak, akik már az utána következő időkre gondolnak
Fabrizio Bensch / Reuters |
A jelenlegi nyolcvanszázalékos (!) parlamenti többség nem egészséges a demokrácia számára. A legtöbb német politológus úgy tartja, hogy a nagykoalíció kivételes esetekre való, amikor egy országban vészhelyzet van, vagy jelentős, átfogó reformokat kell életbe léptetni. Németországban most egyikről sincs szó. A nagy néppártok hosszú násza oda is vezethet, hogy éppen a kiszorítani kívánt szélsőségek erősödnek meg, azok, amelyek alternatívát jelentenek az uralkodó elittel szemben. Erre jó példa az osztrák Szabadságpárt megerősödése...
Ráadásul azzal, hogy a Merkel vezette CDU folyamatosan középre húzódott, a családpolitikában pedig olykor balról előzte a szociáldemokratákat, a liberális FDP pedig eltűnt, képződött egy rés a jobboldalon. A CDU konzervatív szárnya már korábban megkongatta a vészharangot, hogy a hagyományosabb értékrendű, jellemzően vidéki választókat magukra hagyták, de az elmúlt három választás a pártvezetés stratégiáját igazolta: a CDU/ CSU fölényesen győzött.
Most ellenben a vita már arról folyik: veszélyes lehet-e az AfD a kereszténydemokratákra, vagy netán koalíciós partnerré is kinőheti magát? Merkel egyelőre mereven elutasítja még a gondolatát is annak, hogy összefogjon az „Európa-ellenesekkel”, ám a CDU-ban vannak, akik már a Merkel utáni időkre gondolnak. Nekik még kapóra jöhet a konzervatív rivális.
