galéria megtekintése

Recseg-ropog

Napokon belül összeomlik Schengen, az Európai Unió határellenőrzési rendszere. Sőt széthullik az Európai Unió. Úgy, ahogy van, schengenestül, euróstul, brexitestül. Nem marad belőle más, mint egy összezsugorodott integrációs szervezet, számos, a perifériára szorult, lazán együttműködő partnerországgal, amelyek büszkén őrzik a szuverenitásukat...

Nincs hiány előrejelzésekből, amelyek katasztrófával, az integráció szétesésével fenyegetnek. Legutóbb az EU bevándorlásért felelős biztosa riogatott azzal, hogy összeomlik a közösség migrációs stratégiája, ha a március 7-i rendkívüli csúcson nem sikerül megállapodni a közös döntések végrehajtásáról. Néhány napra rá Angela Merkel német kancellár helyesbített: ha jövő hétfőn nem születik egyezség, akkor a már­cius 18–19-i brüsszeli kormányfői találkozón kell határozni az együtt vállalt kötelezettségek teljesítéséről.

Az egykori lengyel miniszterelnök, Hanna Suhocka a kilencvenes évek elején úgy jellemezte a döcögve haladó csatlakozási folyamatot, hogy a kelet-európai országok mindig öt évre vannak az uniós tagságtól. Nos, ha a brüsszeli döntéshozókat hallgatjuk,

 

a jelenlegi Európai Unió mindig néhány hétre vagy napra van a következő humanitárius katasztrófától.

A sikeres válságkezelés esélye most tényleg távolabbinak tűnik, mint eddig bármikor.

A krízis kirobbanása óta Brüsszel és a tagállamok egy sor közös döntést hoztak, amelyek papíron jól mutattak, de a valóságban kudarcot vallottak. Közéjük tartozik a Görögországban és Olaszországban regisztrált menedékkérők tagállamok közötti elosztása, az úgynevezett kvótarendszer, amely a nagy többség szavazatával még tavaly szeptemberben kötelezően végrehajtandó jogszabállyá vált.

A 160 ezres létszámból eddig alig 600 embert sikerült letelepíteni, pedig jövő őszig naponta 6 ezret kéne repülőre ültetni, és valamelyik európai városba szállítani, hogy az EU teljesíteni tudja, amit vállalt. Eközben Görögország lassan megtelik, miután a nyugat-balkáni útvonalat először Magyarország, majd osztrák biztatásra Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia gyakorlatilag lezárta a menedékkérők előtt. A sokat emlegetett humanitárius katasztrófa már nem hetekre, csak napokra van tőlünk. Most kéne a frissen érkezetteket gyorsan nyilvántartásba venni, a menekültstátuszra nem jogosultakat visszaküldeni, a többieket elszállítani kijelölt lakóhelyükre.

A magyar kormány a kezdet kezdetén világossá tette, hogy

nem kér ennek az „ellenőrizetlenül" Európába özönlött népseregnek egyetlen tagjából sem.

A csehekkel, a szlovákokkal és a románokkal összefogva próbálta – sikertelenül – megtorpedózni a kvótarendszert, de mára egyedül a szlovák miniszterelnök, Robert Fico maradt Orbán Viktor szövetségese. Csehország a napokban jelentette be, hogy megkezdte az előkészületeket 30 menekült fogadására, Romániába pedig már meg is érkezett az első tizenöt fős kontingens. Egyelőre az új lengyel kormány is tartja magát az elődje vállalásához, még ha az ország erős embere, Jaroslaw Kaczynski biztos is benne, hogy a migránsok betegségeket és élősködőket hurcolnak be Európába.

Budapest és Pozsony bíróságon keres elégtételt, amiért akaratuk ellenére rájuk sózták az 1294, illetve 804 fős menekültkvótát. Ez nem akadályozná az uniós „kormányt" abban, hogy az ellenszegülőket is csatasorba állítsa, azaz kötelezettségszegési eljárás megindításával bírja jobb belátásra. Az Európai Bizottság azonban nem siet, mert az áthelyezések egyébként is lassan, nehézkesen haladnak. Sem a küldő, sem a fogadó országok nem készültek fel a betelepítésekre, a menedékkérőket pedig nem könnyű eltéríteni remélt úti céljuktól.

A kvótarendszer betartásának a kikényszerítése az első lépés lenne egy valóban közösségi menekültpolitika kialakítása felé.

Szuverenitásának feladására azonban nem minden tagállam kormánya van felkészülve. Magyarországé biztosan nem. A kontinens felé tartó, nem csillapuló menekülthullámra adott válasz mégsem lehet más, mint a közös teherviselésre épülő, összehangolt cselekvés. A uniós határőrség nemzeti hatáskörbe „gázoló" felállítása vagy a legális bevándorlás egységesített feltételeinek megteremtése is csak egy mélyülő, egyre szorosabbá váló integráció célja lehet.

Pánik és káosz uralkodik, ha a határok nélküli Európában nemzeti döntések alakítják a bevándorláspolitikát.

A tagállamok kerítést emelnek a külső határaikon, napi beléptetési kvótát határoznak meg, késnek a fogadó állomások létrehozásával, szabotálják a menedékkérők kötelező befogadását, szociális juttatások fejében elkobozzák a határátlépők pénzét és értéktárgyait, népszavazást rendeznek nemzetközi kötelezettségvállalásaikról. Elzavarják a migránsokat, és a szomszédaikra hárítják a következményeket. Egyoldalú lépéseikkel két- és többoldalú konfliktusokat gerjesztenek, országokat, régiókat destabilizálnak.

Az emberáradatnak sem a kerítés, sem a napi beutazási korlátozások nem állják az útját. Mióta Szlovénia, Horvátország és Szerbia naponta csak 580 menedékkérőt enged át a határain, Ausztria pedig összesen 80 menedékkérelmet fogad el, több mint 20 ezer embert rekedt Görögországban, és a számuk hamarosan 70 ezerre duzzadhat. Megtehetik-e a huszonhetek, hogy a balkáni államot elszigetelik és cserbenhagyják, anélkül, hogy az EU tekintélye súlyos csorbát szenvedne?

Reuters

A kormányok tetszésük szerint válogatnak a közös döntésekből, és amit tesznek, európai megoldásnak hívják. Némelyikük – Magyarországgal az élen – szinte kizárólag a külső határok védelmét és az illegális bevándorlók kitoloncolását tartja szükségesnek, mások a regisztrált menekültek országok közötti elosztását és a legális bevándorlás lehetőségének megteremtését is. Az északi és a déli tagállamokat a visszaállított belső határok – no meg a Berlin által erőltetett megszorító gazdaságpolitika –, a nyugatiakat és a keletieket a tömeges migráció következményeinek megítélésében mutatkozó nézetkülönbségek állítják szembe egymással, miközben a törésvonalak itt-ott még keresztezik is egymást.

A külső határok megerősítése összeurópai prioritás lett, de a módszerekben nincs egyetértés. Keleten falakat húznak, Brüsszel és Berlin viszont a török vonalat erősíti. Törökországra testálnák a feladatot, hogy feltartóztassa a menekülthullámot, elkapja az embercsempészeket, és visszafogadja az illegális bevándorlókat. A hétfői rendkívüli EU-csúcs dolga lenne megsürgetni Ankarát, amely viszont Brüsszelt okolja az egy helyben topogásért. Az unió többek között pénzügyi támogatást ígér a több millió menekült ellátására, és vállalná, hogy évi néhány százezret befogad közülük. A magyar kormány fordításában ez lenne a „kényszerbetelepítés", a titkos német–török paktum tárgya, amely ellen tűzzel-vassal harcolni kell. Orbánék százezrek, sőt milliók kötelező befogadásával riogatnak, az önmagát „megfigyelővé" lefokozó magyar kormány nélkül zajló tárgyalások viszont évi néhány százezer menekült önkéntes áttelepítéséről szólnak. Az elképzelések szerint a programban csak az erre hajlandóságot mutató EU-tagállamok vennének részt.

Egyelőre azonban semmi sem működik,

sem a harmadik országból érkezők, sem az EU-n belüli menedékkérők letelepítése. Schengen (majdnem) romokban hever, a külső határon ki-bejárnak az embercsempészek, az illegális bevándorlók pedig eltűnnek a feketegazdaságban, ahelyett, hogy kitoloncolnák őket.

Amíg az unió tagországai el nem döntik, hogy mit akarnak jobban, a szuverenitásuk megőrzését vagy a határok nélküli Európa fenntartását, addig ez így is marad.

Addig zajlik a katasztrófaelhárítás. 

Ha szerencsénk van.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető