Ratifikálták az EU és Ukrajna társulási szerződését

Ukrajnában délután 1 órakor, Strasbourgban délben kezdték meg az üléseket. Petro Porosenko ukrán elnök történelminek nevezte a mai napot.

Porosenko, aki júniusban visszautasította a társulási szerződés aláírását, azt mondta, hogy „ de facto ez egy reformprogramnak számít" Ukrajnában, ami a jogállamiságot, a szólásszabadságot és az antikorrupciós lépések biztosítását célozza - írja a BBC.

Az európai parlamenti üléssel egy időben ratifikálta az ukrán parlament az Európai Unióval való társulási szerződését. A társulási szerződésben foglalt szabadkereskedelmi egyezmény azonban csak 2015 végén vagy 2016-ban léphet érvénybe, ami miatt az ukrán elnöknek kritikákkal kell szembe néznie. Az Unió azonban úgy döntött ennek ellenére Ukrajna továbbra is élvezheti az egyoldalú vámmentes kereskedelmet a blokkal.

Oroszország korábban azzal fenyegetőzött, hogy védővámokkal sújtja az ukrán importtermékeket, ha bevezetik az egyoldalú társulási szerződést, ugyanis Moszkva és Kijev között is vámmentes az árú kereskedelem. Így ha az EU-ból Ukrajnába vámmentesen vándorolna az árú, akkor onnan szintén vámmentesen mehetne tovább Oroszországba. A Kreml figyelmeztetett arra is, hogy védelmi intézkedések életbe léptetésére kényszerülhet, ami az ukrán küszködő gazdaságnak fájhat. De félő lenne az is, ha a kevésbé drága európai áruk kiszorítanák az ukrán árukat a hazai és orosz piacokon is.

Novemberben százezrek vonultak az utcákra, hogy Viktor Janukovics hirtelen döntése ellen tiltakozzanak. Janukovics akkor nem írta alá az eredetileg tervezett megállapodást.

Autonómia a szeparatistáknak

Az ukrán parlament az egyezmény elfogadása mellett hozott egy új törvény is, mely szerint önrendelkezést kaptak az oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területek, illetve amnesztiát kapnak az ott harcoló személyek.

 

Arszenyij Petrovics Jacenyuk ukrán miniszterelnök kedden jogszabálytervezeteket vitat meg, aminek célja a kelet-ukrajnai konfliktus befejezése. A jelenlegi tűzszünetet jórészt tartják a felek. Jelentések szerint ágyúznak a kormánykézen lévő donyecki reptérnél és más városoknál.

A nemrég kezdődött Amerikát és más NATO tagországokat is bevonó nyugati hadgyakorlatban nagyjából 1300 katona vesz részt Lvivben. 

Az oroszbarát szeparatisták április óta állnak harcban Kelet-Ukrajnában a kormányerőkkel. Az áldozatok számát immár háromezer körülire becsülik.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.