Alaposan megzakkant, és önvizsgálatba kezdett a francia politikai elit, miután súlyos rasszista támadás érte a bőrszíne miatt Christiane Taubira igazságügy-miniszternőt egy hetilap címoldalán. A Francia Guyanán született, és a radikális baloldali Walwari párthoz tartozó fekete politikust a szélsőjobboldali, és azon belül is marginális sajtótermék, a Minute majomnak titulálta, aki „rátalált a banánra”. A Matignon-palota, a miniszterelnökség erre az ügyészséghez fordult, „nyilvános, rasszista jellegű” jogsértésre hivatkozva. Az előzetes vizsgálat elindult. Taubira, akinek nevéhez például az egyneműek házasságának lehetővé tétele fűződik, is úgy vélte, a címlappal kirekesztik az „emberi családból”, megtagadják tőle azt, hogy az emberi nemhez tartozik.

A Minute címoldala egyébként, azt leszámítva, hogy mennyire „ízléses”, nem is túlságosan eredeti. A szélsőséges Nemzeti Front egy hónapja éppen azért függesztette fel egy tagja jelöltségét az önkormányzati választásokon, mert az illető majomhoz hasonlította Taubirát. Ezt pedig csak importálni kellett a szomszédos Olaszországból, ahol a kongói születésű ­Cécile Kyenge társadalmi integrációs miniszter asszonyt mérték korábban az emberszabásúhoz.

Ám a korábbi példák nem a sajtó- és véleményszabadság határait feszegetik. Ezért is várja kíváncsian a francia közvélemény, hogyan dönt az igaz­ságszolgáltatás a legújabb „majmozás” ügyében. Jean-Marie Molitor a Minute részéről úgy vélte: címlapjuk „szatirikus, ami nem bűncselekmény Franciaországban”.

Mindez annak fényében sem érdektelen, hogy megkezdődött a franciáknál az eddig szélsőjobboldalinak nevezett Nemzeti Front tisztára mosása. Marine Le Pen pártvezér ugyan apja, Jean-Marie Le Pen nyomdokaiba lépett, de a „nemzeti radikalizmus” egy finomított, a 2014-es helyhatósági és európai parlamenti választások előtt szélesebb rétegek számára vállalható változatával próbálkozik. Így például a francia köztársasági értékek, mint (az iszlám „terjeszkedéssel” szemben) a szekularizmus védelmezőjének szerepében tetszeleg, és éppen jókor teszi: Francois Hollande, a szocialista államfő (legfeljebb idézőjelet érdemlő) népszerűsége a mélyponton, a jobbközép ellenzék pedig kettészakadt.

Marine Le Pen éppen az újradefiniált radikalizmus jegyében lépett szövetségre Geert Wildersszel, a holland Szabadságpárt vezetőjével, 2014-et megcélozva. Wilders pártja iszlámellenes, de nem antiszemita vagy homofób, sőt a holland önazonosság részének tartja ez utóbbi jelenségek elutasítását. Összeurópai euroszkeptikus tömörülésükbe azonban olyanok nem férnek be, mint a Jobbik, vagy a Le Monde-ban is felfedezett Magyar Hajnal. Nem osztoznak olyan pártokkal, amelyek egyéneket támadnak, nem pedig a kialakult helyzetért felelős politikusokat – állította egy interjúban a Nemzeti Front vezetője, akit a felmérések szerint a franciák 46 százaléka a legjobb ellenpontnak tart a baloldali köztársasági elnökkel szemben.