Hatalmas razzia indult Isztambulban

Negyvennégy cégnél rajtaütéseket hajtott végre kedden Isztambulban a török rendőrség, amely egyúttal 120 cégvezető ellen elfogatóparancsot adott ki a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" nevezte meg az erőszakos hatalomátvételi kísérlet fő felelősének.

A gyanú szerint a vállalatok pénzügyi támogatást nyújtottak a Gülen-hálózatnak, ugyanakkor a beszámoló egyik cég, illetve cégvezető nevét sem közölte.

Ezzel egy időben a hatóságok átkutatták a török metropolisz ázsiai oldalán található igazságügyi palota irodáit, és elfogatóparancsot adtak ki az intézmény 83 igazságügyi alkalmazottja ellen.

A júliusi incidenssel összefüggésben eddig mintegy 26 ezer személyt állítottak elő országszerte.
Továbbá 10 nap őrizet után előzetes letartóztatásba helyezték a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik korábbi képviselőjét, Aydin Biyiklioglut is.

Törökországban az őrizetbe vételek lehetséges időtartamát egy július végi törvényerejű rendelet értelmében 4 napról 30 napra emelték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.