Putyin marad, és Medvegyev is
Megoldódott a 2012-es év orosz rejtélye. Mármint, hogy lesz-e összecsapás a jelenlegi és az előző államfő között Oroszország elnöke posztjáért? Nem lesz. Az Egységes Oroszország párt kongresszusán szombaton kiderült, hogy a párt listavezetője a dumaválasztásokon Dmitrij Medvegyev lesz. Őt a posztra jelenlegi kormányfő Vlagyimir Putyin javasolta. Cserébe viszont az elnök Putyint az elnökségre javasolta. A nagyszerű helycserét a kongresszus állva, hosszas tapssal ünnepelte.
Megszűnt tehát az orosz csinovnyikok, oligarchák és titkosszolgálati főnökök nagy dilemmája. Nem kell dönteniük arról, hová is álljanak. Annak idején, amikor Putyinnak két mandátum után az elnöki hivatalból távoznia kellett, és nagy meglepetésre valóban oldalt lépett, sokan emlékeztettek arra, ahogy Rettenetes Iván cár is félrelépett egy pillanatra, hogy egy jelentéktelen tatár hercegecskének adja át névlegesen a trónt. A cár aztán visszatért és folytatta mindazt, ami miatt a „rettenetes” jelző ragadt a nevéhez.
Putyin persze nem ment el egy pillanatra sem, miniszterelnökként – a korábbi gyakorlattal ellentétben – az ország gyakorlati irányítója, sőt megszemélyesítője maradt. Medvegyev fellépéseit néha többen úgy értelmezték, mintha komolyan gondolkozna az emberi és politikai jogok érvényesítéséről Oroszországban. Sőt, a látszat szerint próbálkozott párhuzamos hatalmi központ létrehozásával is. De ez, most kiderült, nem volt komoly.
A politikus fő vívmánya, hogy feltehetően továbbra is az orosz politika szereplője, de nem főszereplője maradhat. Oroszország az ő elnöksége alatt is Putyin állama maradt, aki meghatározta az ország jellegét. Medvegyev valamennyi próbálkozása, hogy valamilyen modernizációs utat jelöljön meg – látványos kudarcot vallott.
Az, hogy Vlagyimir Putyin újra államfő lesz egyértelműsíti a helyzetet. Egyszemélyi uralom lesz és nem kvázi-tandem. Az országot vezérlő eszmék pedig V.V. Putyin gondolatai lesznek: az erős ás mindenütt jelenlévő államról, ahol az egyén politikai és emberi jogait nem csak a kormánynak, hanem a kormányzattal szövetséges korporációknak, az oligarcháknak, a helyi csinovnyikoknak és a korrupt közlekedési rendőrnek is alávetik.
Az ország erőforrásait a pazarló államapparátus, benne a hadsereg és a biztonsági szervek nyelik majd le. Oroszország még agresszivabban törekszik majd a szovjet időkben birtokolt szerep szuperhatalmi státusz visszaszerzésére, a birodalom újjáépítésére.
Putyinnak az eddigi pártrendszer is sok volt: most népfront néven szervez magának állampártot. A fő emberi probléma abban van, hogy a korábbi orosz egyeduralkodókhoz hasonlóan, a mostani rezsim is elfelejtkezik az ország és a társadalom periferiájáról. Az ország erőforrásait elnyeli a nagyhatalmi lét megvalósításának költsége. A központosítás és a demokrácia putyini értelmezése (irányított, illetve szuverén demokrácia) pedig befelé fordítja Oroszországot, és ellenségnek deklarálja a „Nyugatot”. Ahogy kiteljesedik ez a struktúra, úgy válik ismét főszereplővé Oroszországban a titkoszolgálatok szemlélete és hatalma.
Az orosz fejlődés egyedisége elméletének hívei szerint ez így van jól. Érdekes módon ez a kör idehaza kiterjedőben van. Ma már egykori bigott oroszellenesek is példaként kezelik azt a rugalmasságot és eltökéltséget, amellyel Putyin hatalmi évei alatt felszámolta a zsenge demokratikus intézményeket, és állandósítja személyi hatalmát. Még akár testvérpárti viszonyra is lépnek az orosz politikai partnerrel.
