|
Vlagyimir Putyin hinni akar az orosz-amerikai kapcsolatok újraindításában, de nem lát jelentős előrelépést a globális amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítéséről folyó vitában.
A miniszterelnök erről a Kommerszant című lap tudósítójának nyilatkozott úton Habarovszkból Csitába. Putyin a 2146 kilométeres utat a legkisebb Lada-modell, egy napsárga Lada Kalina volánjánál teszi meg, s kísérete számos Mercedes terepjáróból áll.
Putyin - utalva Grúzia felfegyverzésére és a globális amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítésére - úgy látja, a valóság nincs összhangban a szándékkal. Mint mondta, úgy tűnt, megállapodtak, nem lesznek rakéták Lengyelországban, és még nem dőlt el a Csehországba telepíteni tervezett radar kérdése. Erre bejelentik, hogy más európai országokban tervezik ugyanezt. Hol az újraindítás? Ezen a téren még nem látjuk - mondta. Úgy vélte, Barack Obama elnök szándéka őszinte. Nem tudni, mit tud megtenni és mit nem. Én azt szeretném látni, sikerül-e, amit akar - jelentette ki Putyin. A miniszterelnök nem érzi úgy, hogy jelentős hibát követett volna el, amióta hatalomra jutott. Egyes belpolitikai témák esetében azonban Andrej Kolesznyikov tudósító kérdéseire válaszolva szinte mentegetőzött. Hosszasan magyarázta például, hogy nem ismerte Jurij Sevcsukot, az egyik legismertebb orosz rockénekest, aki májusban egy találkozón megkérdezte tőle, hogy miért verik szét az alkotmány védelmében tüntetőket.
Putyin azt is mondta: nem tudta, hogy az ellenzék rendszeresen tüntet a Puskin téren, s hogy a teret átépítés miatt lezárták. Úgy vélte azonban, Oroszország jogállam, s ha a törvény szerint a tüntetésekhez a hatóságok engedélye kell, de egyesek engedély nélkül tüntetnek, akkor kapnak a fejükre. Putyin szerint az alkotmány gyülekezési szabadságot garantáló cikkelyének védelmében tartott tüntetések résztvevői szándékosan kiprovokálják, hogy a hatóságok szétverjék a megmozdulást.
Kolesznyikov kérdésére, hogy sokak szerint politikai ambíciója lett Mihail Hodorkovszkij, a Yukos (Jukosz) olajkonszern egykori főrészvényesének a veszte, Putyin újra kijelentette, hogy a volt mágnás megérdemelten került börtönbe, s ha majd lejár a büntetése, szabad ember lesz. A kormányfő azt mondta, nem tudott a Hodorkovszkij elleni második perről, de ha van ilyen, akkor ezt nyilván a törvények tették szükségessé. A 2012-ben esedékes elnökválasztásról szólva úgy vélte, nemzetközi gyakorlat, hogy egy államfő javaslatot tesz utódára, s újra elmondta, hogy természetesen egyeztetnek Dmitrij Medvegyev elnökkel. Úgy vélte, az a fontos, hogy az elnökválasztás ne térítse le Oroszországot a stabil fejlődés útjáról.
|