Putyin és Orbán kapcsolata fejlődik

Magyarország elementáris érdeke, hogy jó viszonyban legyen és szoros együttműködést tartson fenn Oroszországgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Moszkvában, amikor a Kremlben fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A magyar kormányfő azt is mondta, hogy Magyarország számít Oroszországra energiarendszere bővítésében. Vlagyimir Putyin pedig jelezte, hogy orosz cégek készek részt venni magyar energiaipari beruházásokban.

Magyarország "kétségkívül prioritást élvező partnerünk Kelet-Európában", a két ország kapcsolata pedig minden irányban kedvezően fejlődik - mondta az orosz elnök, amikor fogadta az egynapos moszkvai munkalátogatáson tartózkodó Orbán Viktort. Emlékeztetett: Oroszország - Németország után - a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 2011-ben 11 milliárd amerikai dollár volt a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a befektetések az utóbbi három évben nem, vagy csak nagyon alacsony mértékben növekedtek, ezért ezen a területen további lehetőségek vannak az együttműködésre.

Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország meghatározó szerepet játszik Magyarország energiahordozókkal való ellátásában a kőolaj, a földgáz, valamint a villamos energia területén egyaránt, és a nukleáris fűtőanyagot is orosz cég szállítja a paksi atomerőműbe.

Kijelentette egyúttal: az orosz társaságok készek arra, hogy részt vegyenek a magyarországi erőművek felújításában, illetve újak építésében. Az energiapolitikát érintve köszönetet mondott azért is, hogy Magyarország támogatta a Déli Áramlat földgázvezeték építését, amelynek megvalósítása során a magyar gazdaság mintegy 610 millió eurónyi beruházáshoz jut, a tranzitdíjakból pedig további bevétele származik majd, és gázellátása is javulni fog.

Az orosz elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy több magyar vállalat - elsősorban a gyógyszeriparban - nagyon sikeresen működik az orosz piacon.

Putyin végül üdvözölte és megköszönte, hogy tavaly Budapesten, a Városligetben sétányt neveztek el Lev Tolsztoj világhírű orosz íróról. "Ez is azt mutatja, hogy a kapcsolataink egészen másképp alakulnak jelenleg, mint az utóbbi tíz évben. Átláthatóbbakká válnak, baráti és pragmatikus jelleget öltenek" - zárta szavait.

Magyarország elementáris érdeke, hogy jó viszonyban és szoros együttműködésben legyen Oroszországgal - mondta köszöntőjében Orbán Viktor. "Mi, magyarok tisztában vagyunk azzal, hogy Oroszország milyen fontos partnerünk. Tisztában vagyunk Oroszország súlyával és jelentőségével is, de a tiszteletet, amelyet Oroszország iránt érzünk, elsősorban nem Oroszország mérete, hanem kultúrája váltja ki belőlünk, és az orosz kultúra iránti tiszteletünk adja meg az alapját a jó gazdasági együttműködésünknek" - fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette, hogy Magyarország mindig is egy nagy nemzetként tekintett Oroszországra, amelynek nagy jövője van.

A miniszterelnök közölte: a magyar kormány bátorítja Oroszország magyarországi befektetéseit, kifejezetten szeretné megőrizni a két ország közötti energetikai együttműködést, és az energiarendszer bővítésében is számít "Oroszország nagyszerű szakmai felkészültségére, világszínvonalú technológiájára". Reméli, hogy Magyarország is képes lesz növelni Oroszországba irányuló exportját.

Moszkvai látogatásának célja - folytatta -, hogy a válság utáni korszak kérdéseiről egyeztessenek, a pénzügyi válság után ugyanis Európában egy új korszak kezdődik, amelyben Oroszországnak szerinte kiemelkedő szerepe lesz.

"Mi egy erős európai országként szeretnénk együttműködni a hatalmas Oroszországgal. Nyitottak vagyunk minden kérdés őszinte megtárgyalására és megállapodásra is" - összegezte álláspontját Orbán Viktor.
A néhány perces nyilatkozatok után Orbán és Putyin szűk körű megbeszélést folytatott, majd megkezdődött a két delegáció plenáris tárgyalása a Kremlben.

2013 január: Vlagyimir Putyin fogadja az egynapos látogatáson Moszkvában tartózkodó Orbán Viktort
Moszkva, 2013. január 31. Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) fogadja az egynapos látogatáson Moszkvában tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnököt (b2) a Kremlben 2013. január 31-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.