Öt év után Putyin – azóta elvált feleségével és két lányával együtt – hazatért szülővárosába, ahol előbb az egyetem rektorának
külkapcsolatokért felelős tanácsadója lett, majd az időközben Szentpétervárra visszakeresztelt város vezetőségében, Anatolij Szobcsak polgármester környezetének tagjaként töltött be különböző tisztségeket, egészen a polgármester-helyettesi posztig emelkedett. Ez volt az a kör, ahonnan később sokan moszkvai kormányzati pozíciókba kerültek, megalapozva a „pityeriek” (az oroszok rövidítve Pityernek hívják Szentpétervárt) Oroszország irányításában ma is kulcsszerepet játszó csoportját.
Nekik, a hírek szerint elsősorban a Szovjetunió szétesését követő, igencsak félresikerült oroszországi privatizáció atyjának, Anatolij Csubajsznak köszönheti Putyin is, hogy 1996-ban Moszkvába, az elnöki hivatalba került. Ott aztán – egy másik szentpétervári, a később pénzügyminiszterként és máig Putyin egyik bizalmasaként működő Alekszej Kudrin támogatásával – gyors karriert futott be az ambiciózus, inkább végrehajtó, mint politizáló funkcionáriusként ismert egykori KGB-alezredes. 1997-ben még közgazdász kandidátusi fokozatot is szerzett, igaz, a szentpétervári bányászati egyetemen megvédett disszertációjáról később a washingtoni Brookings Intézet szakértői megállapították, hogy jelentős részét két amerikai tudós munkáiból másolta. Már az elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettese volt, amikor 1998 júliusában Borisz Jelcin államfő a KGB örökébe lépett Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatójává, majd bő fél év elteltével a nemzetbiztonsági tanács titkárává is kinevezte.
Putyin átvette a hatalmat az orosz médiában
Nem túl rózsás az újságírók helyzete Oroszországban: a Riporterek Határok Nélkül jelentése szerint 2015-ben – az előző évhez képest 4 helyet rontva – a 152. helyen áll a 180 országból, amelynek nyilvánosságát évről évre vizsgálja a jogvédő szervezet.
A titkosszolgálatoknál eleinte bizalmatlanul szemlélték az onnan viszonylag alacsony rangban leszerelt volt kollégát, aztán egyre elfogadottabb lett. Főleg amikor 1999 augusztusában miniszterelnök, majd az év utolsó napján, Jelcin lemondása után ügyvivő államfő lett. A távozó elnök tudatosan készítette elő a terepet az utódjának. Ideiglenes megbízásával gyakorlatilag olyan helyzetet teremtettek, amely a 2000. március 26-án megrendezett elnökválasztáson óriási előnyt jelentett neki: a szavazók jelentős része már akkor úgy tartotta, hogy a voksolás igazi tétje nem is a választás, hanem Putyin hatalmának legalizálása.
Ha magát Jelcint nem is (a volt elnök 2007 áprilisában bekövetkezett halála után nemzeti gyászt rendelt el), de tevékenységét közvetve többször is bírálta Putyin. Például akkor, amikor az Oroszországban gyakorta csak „gonosznak” minősített, valóban zűrzavaros 1990-es éveket illette kritikával, vagy amikor 2005-ös parlamenti beszédében a 20. század „legnagyobb politikai katasztrófájának” nevezte a Szovjetunió szétesését.
Hajnalban üzentek Putyinnak
Felmászott a Lánchídra a Párbeszéd Magyarországért két aktivistája kedd kora hajnalban, hogy egy nagy transzparenst lógassanak le az úttest fölé. Részletek itt.
Putyin – csapatát részben további „pityeriekkel” és volt KGB-s kollégáival megerősítve – kétségkívül látványos sikereket ért el. A csecsen válságot például először még – elődjéhez hasonlóan – fegyverekkel akarta megoldani, aztán Ramzan Kadirov személyében olyan elnököt talált a kaukázusi köztársaság élére, akivel sikerült megegyeznie, és végül a régió folyamatos pénzelésével, jogainak szélesítésével csitította el a lázadást. Ezt a módszert állítólag Angela Merkelnek is ajánlotta a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére, de a német kancellár elvetette azt.
Putyin első elnöki ciklusa évi átlagban 6,5 százalékos GDP-növekedést hozott, a költségvetés többletbe fordult, nőttek a valutatartalékok. Ebben persze – mint arra a Lenta.ru orosz internetes hírportál összefoglalója rámutat – az olajárak emelkedése segített a legtöbbet, de szerepet játszott benne az is, hogy az orosz külpolitika az együttműködés irányában nyitott az EU, Washington és a NATO felé.
Az orosz nők bálványa
Putyint sokan szeretik Oroszországban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az orosz nők propagandavideóban arról énekelnek, hogy elegük van a zűrös és verekedős férfiakból, és inkább olyan férfit szeretnének, mint az orosz elnök.
Aztán ahogyan erősödött az ország és vele együtt az elnök személyes hatalma, ahogyan Putyin a szentpétervári múlt alapvetően liberális gyökereit elszakítva egyre inkább – egyfajta személyi kultusz kialakulásával is kísért – autoriter vezetési módszereket honosított meg, úgy romlottak Moszkva kapcsolatai a Nyugattal. No meg néhány szovjet utódállammal, így Grúziával és Ukrajnával. Putyin a megerősödött Oroszország számára megerősödött helyet akar kivívni a nemzetközi porondon, az egyközpontú, azaz az értelmezése szerint az USA által irányított helyett a többpólusú világrend fontosságát hangsúlyozza.
A szankciós fenyegetések nem tántorítják el Oroszországot attól, hogy megvédje polgárainak életét, „a világ nem csak Európából és az USA-ból áll” – mondta például már 2008-ban, a Grúziával vívott villámháború után. A ma, az ukrán válság kapcsán ugyancsak ismerősen hangzó nyilatkozatot miniszterelnökként tette. Egymás után három ciklust ugyanis nem tölthetett az államfői székben, így azt ideiglenesen átadta Dmitrij Medvegyevnek, ám az ország első számú vezetője továbbra is ő maradt. A nála liberálisabbnak tartott Medvegyev az amerikai elnökké választott Barack Obamával megpróbálkozott ugyan a kétoldalú kapcsolatok „újratöltésével”, de a kísérlet nem volt sikeres. 2012-ben az elnöki posztra visszakerülve Putyin továbbra is keményebb külpolitikai irányvonalat visz a Nyugattal, főként a megerősödött Moszkvát szintén keményebben kezelő USA-val szemben. És teheti, hiszen Oroszország lakosságának többsége mögötte áll: a Levada közvélemény-kutató központ január végi felmérése szerint, bár a megkérdezetteknek csak 55 százaléka véli úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok, az elnök tevékenységét 85 százalékuk helyesli.
