galéria megtekintése

Putyin szerint Moszkvának nem szabad elszigetelődnie

NOL

Noha szenzációt vártak tőle, végül higgadt beszédet mondott az orosz elnök a Krímben, ahol a parlamenti alsóház képviselőivel és a kormány tagjaival tartott megbeszélést. Igaz, miközben békeszerető külpolitikát szorgalmazott, azt azért bejelentette, hogy már jóváhagyta azt a programot, amelynek értelmében a márciusban Oroszországhoz csatolt félszigeten külön hadseregcsoport fog állomásozni.

Az értekezlet csaknem négyórás késéssel kezdődött egy jaltai üdülőben, ráadásul a beígért élő tévéközvetítést is lefújták, ami csak fokozta a várakozásokat, hiszen sokan arra számítottak, hogy Vlagyimir Putyin valamilyen kulcsfontosságú bejelentést tesz az ukrán válság ügyében. Az államfő azonban csak azt hangoztatta, hogy Oroszország minden tőle telhetőt megtesz a konfliktus mielőbbi lezárásáért, a vérontás megfékezéséért Ukrajnában, amely szavai szerint „véres káoszba süllyedt", és a helyzet napról napra egyre drámaibb.

SERGEI CHIRIKOV / Reuters

A nyugati szankciókra adott orosz választ törvényesnek, megalapozottnak nevezte, és hangoztatta, hogy az intézkedések csak hasznára válnak az orosz gazdaságnak, „támogatják a hazai árutermelőket", az importtilalom lökést adhat a mezőgazdaság és az ipar fejlődésének. Nem háborúra vagy más konfrontációra kell berendezkedni, higgadtan és hatékonyan kell az országot építeni, úgy, hogy ne szigetelődjenek el a külvilágtól, ne szakítsák meg a kapcsolatot a partnerekkel – fejtegette. Ugyanakkor hozzátette: azt sem engedhetik meg, hogy lekezelően bánjanak Oroszországgal.

 

A márciusban Ukrajnától Oroszországhoz csatolt Krímről Putyin azt mondta, hogy ott olyan problémákat kell megoldani, amelyekkel évtizedeken keresztül nem foglalkoztak. Kijevet bírálva megjegyezte, hogy a félsziget úgy élt, mint a „szegény rokon", az előző hatalom „sokat kiszivattyúzott belőle, de keveset, gyakorlatilag semmit sem adott neki". Moszkva viszont hosszú távú fejlesztési programot ígér, és erre 2020-ig 700 milliárd rubelt (több mint négyezer milliárd forintot) szánnak – jelentette ki.

A vártnál rövidebb tanácskozás azért nem volt mentes a harcias kijelentésektől sem. Elsősorban a liberális demokrata párt populista elnöke, Vlagyimir Zsirinovszkij állt elő meghökkentő javaslatokkal. Szerinte csapatokat kell összevonni Oroszország határai mentén, hogy „az egész világ féljen".

Oroszország útja a militarizálás és a propaganda, a gazdaságot is militarizálni kell – mondta, de megjegyezte, hogy szavait nem kell háborús felhívásként kezelni. Fel kell vetni a birodalom visszaállításának kérdését – hangoztatta, és azzal az ötlettel is előállt, hogy az elítélteket engedjék ki a börtönökből és küldjék el őket harcolni a szakadár ukrajnai régióba, Donyeckbe és Luganszkba.

Putyin szerdán érkezett kétnapos látogatásra a Krímbe, és ott tartották meg az orosz nemzetbiztonsági tanács ülését is. Az orosz államfő nem először jár a fekete-tengeri félszigeten azóta, hogy azt Oroszországhoz csatolták: május 9-én Szevasztopolban személyesen nézte meg a második világháborús győzelem évfordulóján megrendezett díszszemlét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.