Putyin szerint közel a megegyezés Szíriáról

Az orosz elnök úgy véli, Moszkva és Washington hamarosan megállapodhat arról, hogyan kezeljék a szíriai válságot. Vlagyimir Putyin két nappal azelőtt nyilatkozott erről, hogy megkezdődne Kínában a G20-csúcstalálkozó, ahol ő és Barack Obama amerikai elnök is részt vesznek majd.
Putyin a Reutershez eljuttatott interjúban elmondta: az amerikai és orosz szakértők tárgyalnak egymással, a beszélgetés pedig nem könnyű, ám a jó irányba halad. "Nem zárom ki, hogy a közeljövőben valamiről egyetértésre jutunk és ezt a világ elé tárjuk" áll a Kreml által a hírügynökséghez eljuttatott szövegben.

Sokan már a múlt héten reménykedtek a sikerben, amikor a két ország külügyminisztere találkozott, ám Szergej Lavrov és amerikai kollégája, John Kerry tárgyalásai többször megszakadtak majd az éjszaka közepén megállapodás nélkül értek véget. Washingtonnak és Moszkvának a katonai együttműködésről és a tűzszünet feltételeiről kellene megegyezniük Szíria kapcsán.

Márpedig legalább 48 órás tűzszüneti megállapodásra lenne szükség Aleppóban is, ahol civilek tömegei ragadtak a harcoló felek között. A tűzszünetre azért lenne szükség, hogy bejuttassák hozzájuk a nemzetközi segélyszállítmányokat, a betegeket és sérülteket pedig kihozhassák onnan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.