galéria megtekintése

MH17: Putyin kapott egy utolsó esélyt

7 komment

NOL

A szeparatisták tűzszünetért garantálnák az EBESZ-megfigyelők biztonságát azon a területen, ahol csütörtökön 298 emberrel a fedélzetén lezuhant a Malaysia Airlines MH17-es járata.

A helyiek virágai a gép roncsán – a terület felett uralkodó szeparatisták kevésbé figyelmesek
A helyiek virágai a gép roncsán – a terület felett uralkodó szeparatisták kevésbé figyelmesek
Maxim Zmeyev / Reuters

Az erről szóló közleményt Andrej Purgin, a májusi népszavazás után függetlenséget kiáltó Donyecki Népköztársaság miniszterelnök-helyettese adta ki vasárnap. A közlemény azonnali tűzszüneti tárgyalásokra szólítja fel azt a kijevi kormányt, amely két hónapja  antiterrorista hadműveletre küldte az ukrán hadsereg egységeit a szepratisták ellen.

A tűzszünet kudarca azt sugallná, hogy a kijevi kormány „veszélyes őrültekből, vérszomjas szörnyetegekből” áll – jegyzi meg Purgin.

 

A jelenlegi helyzetben kissé zsarolásízű közleményt Purgin azután adta ki, hogy a felröppenő hírek szerint az MH17-es zuhanásának a helyszínén, a donyecki Torez, Sahtyarszk és Sznizsne körzetében fosztogatják a 298 áldozat holmiját és lopják a hitelkártyáikat.

Emiatt holland részről szombaton Frans Timmermans külügyminiszter keresetlenül hangot is adott a dühének, Mark Rutte miniszterelnök pedig érezhető ingerültséggel mondta, hogy az ukrajnai konfliktusban a szeparatisták mögött álló Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök még egy utolsó esélyt kap, hogy bizonyítsa, valóban segíteni akar.

Hollandiának 193 állampolgára utazott a Boeing 777-es fedélzetén, amelyet csütörtökön minden jel szerint a szeparatisták lőttek le egy Buk típusú légvédelmi rakétával.

Az egyik áldozat földi maradványait szállítják el a helyszínről
Az egyik áldozat földi maradványait szállítják el a helyszínről
Maxim Zmeyev / Reuters

Putyinon most hatalmas a nemzetközi nyomás, hogy éljen a szeparatistákra gyakorolt befolyásával, és biztosítson feltételeket egy független nemzetközi vizsgálat számára, amiről szombaton állítólag már elvi megállapodást is kötött Angela Merkel német kancellárral. Az orosz elnök vékony jégen táncol. Ha a 298 teljességgel ártatlan civil halála után is kitart a szeparatisták mellett, azzal a nemzetközi elszigetelődést kockáztatja.

Névtelenséget kérő diplomáciai források szerint az ENSZ BT akár már hétfőn szavazhat egy határozatról, amely kimondja, hogy az NH17-est lelőtték, nemzetközi vizsgálatra és a merénylők felelősségre vonására szólít fel. A szövegtervezetet az az Ausztrália írta, amelynek 27 állampolgára halt meg a Boeing 777-es zuhanásában.

John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap arról beszélt, hogy Oroszországnak felelősséget kell vállalnia a szeparatisták tetteiért, amihez a brit kollégája, Philip Hammond a maga részéről annyit tett hozzá, hogy jöhetnek még szankciók Putyin és a „haverjai" ellen. Az EU külügyminiszterei hétfőn fognak tárgyalni lehetséges büntetőintézkedésekről, amelyekből orosz közéleti személyiséget és céget is sújtottak már korábban a Kremlnek az ukrán válságban játszott szerepe miatt.

A holland királyi pár is osztozik az egész Hollandiát sokkoló gyászban
A holland királyi pár is osztozik az egész Hollandiát sokkoló gyászban
Cris Toala Olivares / Reuters

A kijevi kormány eközben a szeparatistákat azzal vádolja, hogy bizonyítékokat tüntetnek el a zuhanás helyszínén. A területet a szeparatisták lezárva tartják. Pénteken az EBESZ 24 fős küldöttségét, szombaton a túl kíváncsi újságírókat riasztották el levegőbe leadott lövésekkel.

Alekszandr Borodaj, a Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke azt állítja, hogy az MH17-es fekete doboza náluk van. Elmondása szerint az adatrögzítőt biztonságos helyen őrzik Donyeckben, és át fogják adni a a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségnek (IATA). A fekete doboz megtalálásáról vasárnap egy videó is felkerült a YouTube-ra. Christopher Miller, az angol nyelvű Kyiv Post úujságírója szerint a szeparatisták először el akarták rejteni az adatrögzítőt.

Az MH17-es 298 áldozatának a holtteste csaknem két napig feküdt a szabad ég alatt, mire szombaton a szeparatisták elkezdték fekete hullazsákokba bújtatni és elszállítani őket. Az mondták, hogy eddig 196 utas földi maradványait találták meg. Vasárnapi helyszíni információk szerint a szeparatisták a holttesteket Torezben hűtővagonokra rakták, amelyek Michael Bociurkiw, az EBESZ-megfigyelők a szóvivője szerint ott is maradnak hétfőig, a nemzetközi szakértők érkezéséig. Az AP viszont úgy értesült, hogy a holttestek egy részét a szeparatisták teherautókra rakták, és az éj leple alatt elszállították. 

A Malaysia Airlinesnak fél év alatt ez volt a második nagy légi szerencsétlensége. Március 8-án a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járat, az MH370-es tűnt el, amelynek a roncsait azóta sem találják. A légitársaság az MH17-es csütörtöki lelövése után bejelentette, hogy visszaváltja minden olyan utas jegyét, aki előre foglalt, de ezután már nem akar felülni a gépére. MH17-es járat jövő péntektől nem indul többé. A Malaysia Airlines Amszterdam és Kuala Lumpur között szálló repülőgépeit MH19-re keresztelik át.

Tim Clark, az Emirates légitársaság első embere nemzetközi találkozóra tett javaslatot, amelyen azt vitatnák meg, hogy a légitársaságok miként reagáljanak az MH17-es lelövésére, és hogy újragondolják az útvonalakat a biztonsági veszélyzónák miatt. Az iszlamista szélsőségesek egyébként sem Irak, sem Afganisztán felett nem lőttek le polgári utasszállító repülőgépet a két háborúban. Az Emirates az utasok számát tekintve a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága, de ilyesféle nemzetközi konferenciát csak a IATA hívhat össze.

Ukrajnában eközben folyamatos a harc a hadsereg egységei és a szeparatisták között. Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője vasárnap egy kijevi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a hétvégén eddig nyolc ukrán katona vesztette életét az összetűzésekben, és 50-en sérültek meg. Egy nap alatt több mint 25 szeparatista támadás érte az ukrán egységeket. Liszenko szerint Moszkva nem hagyott fel a szeparatisták támogatásával. Az oroszok – állította a szóvivő – egy nap alatt három Grad rakéta-sorozatvetőt, négy harckocsit, hét páncélozott harcjárművet és több Ural tehergépkocsit, valamint lőszereket küldtek a Donyeckhez hasonlóan májusban szintén függetlenséget kiáltó kelet-ukrajnai Luganszk megyébe.

Ami a fosztogatást illeti, vasárnap a brit Sky Newsnak bocsánatot kellett kérnie, amiért helyszíni felvételek tanúsága szerint az egyik riportere kutatott az egyik áldozat holmija között. Colin Brazier többek között kulcsokat és fogkefét vett ki egy szétesett bőröndből. Nem kellene ezt csinálnunk, gondolom – jegyezte meg utána.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.