Putyin amnesztiát ad több százezer elítéltnek

Az orosz törvényhozás pénteken megszavazta Vlagyimir Putyin elnök javaslatát, miszerint a náci Németország és szövetségesei feletti győzelem 70. évfordulójának alkalmából adjanak amnesztiát több mint 350 ezer elítéltnek.

A törvényjavaslat már pénteken életbe lépett, és fokozatosan, az elkövetkezendő hat hónapban hajtják végre. Az amnesztia mintegy 400 ezer emberre terjed ki, és vannak köztük olyanok is, akiknek még folyamatban van az eljárásuk.

Moscow Times megemlíti, hogy az orosz elnök által javasolt amnesztia nem terjedhet ki a gyilkossággal, terrorizmussal, zsarolással vagy más súlyos bűncselekményekkel vádolt emberekre. Várhatóan olyanok sem kaphatják meg, akiket csalással, hűtlen kezeléssel vagy sikkasztással vádolnak. Így nem részesül amnesztiában az orosz ellenzék vezetője, Alekszej Navalnij sem, akit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek 2013-ban és 2014-ben sikkasztás és csalás vádja miatt. De hasonlóképp járhat az Oroszországban fogva tartott ukrán pilóta, Nadja Savcsenko, akit két Kelet-Ukrajnában dolgozó orosz újságíró meggyilkolásával vádolnak.

Az amnesztiában részesülők között lehetnek enyhe bűncselekményekkel vádolt veterán katonák – akik Afganisztánban vagy az Észak-Kaukázusban harcoltak –, kiskorúak, a súlyos betegek, az 55 év feletti férfiak, illetve az 50 év feletti és a terhes nők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.