Puszta kézzel kotorásznak a romok közt Ecuadorban

Legalább 413 ember vesztette életét és 2600-an megsérültek annak a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengésnek a következtében, mely három nappal ezelőtt csapott le Ecuador nyugati partjainál. Az elmúlt 40 évben az országot ért földrengések legsúlyosabbika több milliárd dolláros kárt okozott, a part menti településeket elárasztotta az oszló holttestek szaga – írja hírügynökségi jelentések alapján az ABC News.

Bár helyi médiajelentések szerint még hétfőn is találtak túlélőket, Jose Serrano belügyminiszter kedden azt mondta, a mentési erőfeszítések ellenére kedden a halottak száma vélhetőleg tovább emelkedik majd. A kormány becslése szerint mintegy 16 ezer ember töltötte a szabad ég alatt az elmúlt éjszakákat, mivel mintegy 1500 épület vált lakhatatlanná a természeti katasztrófa miatt.

Az országba rengeteg külföldi mentőcsapat érkezett, hogy segítséget nyújtsanak a túlélők felkutatásában és a sérültek ellátásában, ugyanis még mindig tízezrek várnak támogatásra.

Rafael Correa köztársasági elnök a földrengés sújtotta Pedernalesben tett látogatása során azt mondta, az elpusztult települések újjáépítése valószínűleg dollármilliárdokba kerül majd.

Összelapított autó a romok között
Reuters

Bár a csendes-óceáni Tűzgyűrűben való elhelyezkedése miatt Ecuadorban gyakoriak a földmozgások, a hét végi rengés az elmúlt közel negyven év legsúlyosabbika, mely egy teljes percig tartott. Az Amerikai Földtani Kutatóintézet jelentése szerint 1900 óta ez volt a hetedik 7-es erősségűnél nagyobb földrengés Ecuadorban.

A legnagyobb károkat Pedernales, Manta és Portoviejo települések szenvedték el, ahol a romok között a trópusi levegő miatt máris erősen bomlani kezdtek a holttestek, és a bűz lassan elviselhetetlen. Az eltűntek hozzátartozói még nem adták fel a reményt. Sokan a puszta kezükkel kotorásznak a romok közt, a keresőkutyák és a gépekkel érkező mentőalakulatok mellett.

„Kétségbe vagyunk esve, de a reményt nem vesztettük el, mert vannak arra utaló jelek, hogy a törmelékek alatt még élő emberek vannak” – mondta egy Laura Taco nevű nő riportereknek a pedernalesi Royal Hotel romjai előtt. Laura sógornője és unokahúga az épületben tartózkodott, amikor a földrengés elkezdődött.

A Tűzgyűrű két rengése közt nem volt kapcsolat

Japánt és Ecuadort az elmúlt napokban egyaránt hatalmas földrengések rázták meg. Mindkét ország a Csendes óceáni törésvonal mentén helyezkedik el, még sincs arra semmi bizonyíték, hogy az óceán két ellenkező oldalán lévő természeti katasztrófa között kapcsolat lenne. A délnyugat-Japánt ért csütörtöki 6,2 erősségű, majd a szombati 7-es magnitúdójú rengés nyomán eddig 42 halottról tudnak, a 32 órával később Ecuador északnyugati partjait megrázó, helyi idő szerint szombat este történt 7,2-es földrengés pedig már 272 áldozatot követelt. Szeizmológusok szerint a két esemény közti időbeli közelség ellenére nincs összefüggés. Ettől függetlenül mindkét régióban további rengések várhatóak, mivel a hasonló események megváltoztatják a földkéregben létező feszültségeket az érintett területen és ez vagy utórengéseket vált ki, vagy éppen ellenkezőleg, meggátolja azokat. Mindez a rengés helyszínén vagy a közelben keletkezett repedések geometriájától függ.

A japán közszolgálati rádió, az NHK Kyushu térségében csütörtök óta több mint 500 utórengésről adott hírt, Ecuadorban pedig a Reuters számolt be 160 további földmozgásról. Mindkét ország a Csendes-óceánt övező, Tűzgyűrűnek nevezett patkó alakú régió része, s a világ földrengéseinek 90 százaléka itt, a földkéreg legfontosabb tektonikai lemezeinek összeütközési zónájában fordul elő.

Az ecuadori rengés oka az Amerikai Geológiai Szolgálat szerint a Dél-amerikai- és a Nazca-lemez hatalmas erejű egymásnak lökődése volt, míg a két japán földmozgást egyetlen földkéregrész, a Felső-eurázsiai-lemezen belül viszonylag kis mélységben kialakult feszültség idézte elő. (P. I.)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.