Pozsonyban estek egymásnak a Budapesten kitűzött szivárványos zászló miatt

Incidensek nélkül zajlott le a hét végén a meleg büszkeség napja Szlovákia fővárosában. Ennek ellenére politikai szópárbaj tört ki.

Robert Fico kormányfő ezt az eseményt használta ki arra, hogy bírálja Szlovákia magyarországi nagykövetét, akinek az utasítására szivárványos zászlót tűztek ki néhány héttel ezelőtt, a hasonló budapesti rendezvény napján a Stefánia úti épület erkélyére.

- Hazánk külföldi nagykövetségein csakis a szlovák és az uniós zászló kitűzése indokolt, más semmiképpen. Megengedhetetlen, hogy a nagykövetségeink épületein bárhol, bármilyen ideológiát tükröző, s a polgárok egy részét előnyben részesítő lobogót helyezzenek el. Felkérem külügyminiszterünket, hogy a történtekből vonja le a szükséges következtetéseket - hangoskodott a pozsonyi miniszterelnök.

Andrej Danko, a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt és a pozsonyi parlament elnöke még élesebben fogalmazott: követelte a külügyértől Rastislav Kácer budapesti szlovák nagykövet azonnali visszahívását jelenlegi posztjáról. Amire azonban Miroslav Lajcák nem hajlandó. Közleményben emlékeztetett arra, hogy a budapesti melegfelvonulást harminc külföldi nagykövetség, köztük a szlovák is, támogatta.

"Szlovákia az unió jelenlegi soros elnöki tisztségében is kifejezésre juttatja az EU alapértékeit, amelyek közé tartozik az emberi jogok, minden kisebbség jogainak a tiszteletben tartása. Ilyen értékrend alapján tűzte ki hazánk budapesti nagykövete az egyesek által kifogásolt zászlót. Ezt a lépést azonban a diplomatánk előzetesen senkivel sem konzultálta meg, holott erre szükség lett volna. Egyetlen állami intézmény, külföldi képviseletünk sem dönthet autonóm módon olyan cselekedetről, amelynek politikai következményei lehetnek. Erre figyelmeztettük a nagykövet urat, és ezennel az ügyet lezártnak tekintjük" - állt a szlovák külügyminisztérium közleményében. Érvelésüket Robert Fico és Andrej Danko egyelőre nem kommentálta.

Peter Morvay a Denník N napilap honlapján megjelent kommentárjában bírálta a szlovák miniszterelnököt, mert mondvacsinált ügyekkel és más módon is igyekszik elterelni a figyelmet pártjának, főleg Robert Kalinák belügyminiszternek korrupciós ügyeiről, amelyek miatt nemcsak az ellenzék, hanem már egyre több polgár is követeli mindkettőjük lemondását.

„Robert Fico a közfigyelem elterelése érdekében hol terrorveszéllyel riogat, hol pedig jelentéktelen ügyet fúj fel. Az elmúlt héten a pozsonyi villámlátogatásra érkezett brit kormányfő asszonnyal megrendezett közös sajtótájékoztatójukon meg attól félt, hogy kellemetlen kérdéseket szegeznek neki, ezért elérte, hogy csupán egy gondosan kiválogatott szlovákiai, valamint egy brit újságíró kapott szót" - mutatott rá a neves publicista.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.