Pozsonyban békésen zajlott a melegfelvonulás

Békésen zajlott le szombaton délután a Pozsonyban már negyedik alkalommal megrendezett "Szivárványos menet - Pride Bratislava" elnevezésű, a homoszexuálisok, a leszbikusok és a transzneműek emberi jogaiért tartott felvonulás.

A rendkívüli rendőri biztosítás mellett zajló, kísérőrendezvényekkel kiegészített felvonulásnak, becslések szerint mintegy ezer résztvevője volt, köztük több politikus.

A felvonulás résztvevőinek száma a rendezvényt szervező civil szervezetek képviselőinek nyilatkozatai szerint alatta maradt az előzetes várakozásoknak. A szervezők ennek ellenére a rendezvény történetében a legsikeresebbnek értékelték a felvonulást, tekintettel annak "hangulatára", valamint arra, hogy mentes volt a korábbi években előforduló incidensektől.

A résztvevők között több politikust, kormánypárti és ellenzéki parlamenti képviselőket egyaránt látni lehetett. A rendezvényen részt vett Milan Ftácnik, a baloldali kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia támogatásával megválasztott pozsonyi főpolgármester és Peter Pollák, Robert Fico kabinetjének romaügyi kormánybiztosa is.

A résztvevők a Hviezdoslav térről indulva végigvonultak az óváros néhány utcáján majd a Duna parti sétányon át a Szlovák Nemzeti Felkelés hídjáig (korábban Új híd), majd vissza a Hviezdoslav térre, ahol a rendezvény zenés-táncos ünnepséggel folytatódott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.