Pozsonyi protokoll-lecke a magyar kormánynak

Sajnálkozását fejezte ki Balogh Csabának, Magyarország pozsonyi nagykövetének a szlovák külügyi tárca kedden amiatt, hogy a magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának múlt heti révkomáromi ülésére a szlovák szaktárca és a pozsonyi parlament előzetes tájékoztatása nélkül került sor - közölte a honlapján megjelentetett sajtóközleményében a szlovák külügyminisztérium kedden.

Balogh Csaba nagykövetet kedden Pozsonyban Frantisek Ruzicka, a szlovák külügyi tárca európai kapcsolatokért felelős főigazgatója fogadta. A szlovák külügy közlése szerint a találkozó fő témáját a szlovák és a magyar fél által megvalósított kölcsönös látogatások protokollkérdései alkották.

A szlovák szaktárca közleménye szerint a nemzeti összetartozás bizottságának múlt heti révkomáromi kihelyezett ülése nem felel meg annak a jószomszédi együttműködésnek, "amely mindkét félnek érdeke."

Frantisek Ruzicka a találkozón annak a meggyőződésének adott hangot, hogy: a félreértések elkerülése érdekében a jövőben a magyar fél a diplomácia és a protokoll szabályaival összhangban jár majd el az ilyen látogatások előkészítése során. "Annak érdekében, hogy a kétoldalú kapcsolatokban mindkét fél a konkrét eredményekre tudjon összpontosítani a két ország miniszterelnökeinek nemrégiben zajlott tárgyalásai szellemében" - fogalmazott a szlovák szaktárca.

Magyar külügy: párbeszéd kell, nem üzengetés a sajtóban

A Külügyminisztérium a magyar-szlovák kapcsolatokban felmerülő kérdéséket változatlanul párbeszéddel és nem a sajtón keresztüli üzengetéssel kívánja tisztázni - közölte a tárca sajtófőosztályának vezetője kedd este az MTI-vel.

Kaleta Gábor azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a szlovák külügyminisztérium a honlapján megjelentetett közleményben tudatta: a szlovák külügyi tárca sajnálkozását fejezte ki Balogh Csabának, Magyarország pozsonyi nagykövetének amiatt, hogy a magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának múlt heti révkomáromi üléséről a magyar fél nem tájékoztatta előzetesen a szlovák szaktárcát és a pozsonyi parlamentet.

A Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI megkeresésére megerősítette, hogy a pozsonyi találkozón a kétoldalú látogatásokkal kapcsolatos protokollfeladatokat tekintette át a pozsonyi magyar nagykövet és a szlovák külügyi tárca európai kapcsolatokért felelős főosztályvezetője. Elmondta azt is, a megbeszélésen szó volt a nemzeti összetartozás bizottságának múlt heti révkomáromi kihelyezett üléséről, és a szlovák fél sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy arról nem kapott előzetes tájékoztatást. 

Kaleta Gábor hangsúlyozta: a magyar diplomácia továbbra is arra törekszik, hogy a miniszterelnöki és a miniszteri találkozókon elhangzottaknak megfelelően kedvezően alakuljanak a magyar-szlovák kapcsolatok, és a felmerülő kérdésekre párbeszéd útján találjanak megoldást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.