Pontozzák az olaszországi bevándorlókat

Úgynevezett beilleszkedési megállapodást kell aláírniuk ezentúl a 16 és 65 év közötti bevándorlóknak ahhoz, hogy tartózkodási engedélyt kapjanak Olaszországban.

A római kormány új rendelete értelmében a megállapodás aláírásával a külföldiek kötelezik magukat arra, hogy részt vesznek olasz nyelvtanfolyamon, megismerik az ország alkotmányát, regisztráltatják magukat az egészségügyi ellátó rendszerben, és iskolába járatják a gyerekeiket.

Bevándorló családok azon gyermekeinek, akik olasz iskolába jártak, nem kell aláírniuk a beilleszkedési megállapodást. Fogyatékkal élő személyek, valamint azok a külföldi prostituáltak, akik följelentik futtatóikat, és együttműködnek az olasz hatóságokkal, szintén mentesülnek a megállapodás aláírása alól. Az összes kötelezettségnek eleget tevő személyek 30 pontot kapnak, ennyi szükséges a tartózkodási engedélyhez. Aki viszont összeütközésbe kerül az olasz törvénnyel, azt pontlevonással büntetik, ami az engedély visszavonását eredményezheti.

A pontrendszer az egyik lényeges új eleme annak a biztonsági csomagtervnek, amelyet a Berlusconi-kormány javaslatára tavaly júliusban fogadott el a római törvényhozás. A rendszer nem visszamenőleges hatályú, a pontokat csak a mostantól kezdve benyújtott tartózkodási kérelmek elbírálásakor fogják tekintetbe venni a hatóságok.

A beilleszkedési megállapodást hasznos eszköznek nevezte Roberto Maroni belügyminiszter, szerinte azt az országban élő külföldiek is "nagyra fogják értékelni". A baloldali ellenzék viszont úgy látja, hogy az új rendszer nyomán az integráció valóságos akadályfutássá válik a külföldiek számára.. Livia Turco korábbi szociálisügyi miniszter szerint Silvio Berlusconi pártjára túl nagy befolyást gyakorol a jobboldali, populista Északi Liga idegenellenes irányvonala.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.