galéria megtekintése

"Haláltáborokat" idéz Damaszkusz környéke

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 11. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Napokon belül megindul a szíriai hadsereg támadása a Damaszkusz központjától csak tíz kilométerre lévő palesztin menekülttábor négyötödét ellenőrző Iszlám Állam ellen. Jarmukban még 15-18 ezer civil van, köztük három és fél ezer gyermek.

A pokol legmélyebb bugyrához hasonlította Jarmukot Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. A gyakorlatilag a szíriai főváros egyik kerületét alkotó menekülttábor két éve folyamatos harcok színtere. A mérsékelt szíriai ellenzékkel szövetkezett palesztinok Aknaf Beit al-Makdisz nevű milíciája korábban sikeresen tartóztatta fel a szír kormányhadsereget, amely azonban szisztematikusan rommá lőtte a 160 ezer ember otthonául szolgáló városrészt.

Mostanra már csak 15-18 ezer ember él itt. Ők közvetlen életveszélybe kerültek, amikor április elején az Iszlám Állam (IS) terroristái – a radikalizálódó palesztin fiatalok egy részének segítségével – kézre kerítették Jarmuk négyötödét. A menekülttáborban alig akad élelmiszer és ivóvíz, a még ott maradt orvosok kifogytak a gyógy- és kötszerből.

Jarmuk gyalog is csak két órára van Damaszkusz központjától, és egy óra járásra az elnöki rezidenciától. Az egyre gyengébb pozícióba visszaszoruló Bassár el-Aszad elnök nem engedheti meg, hogy az IS a rezsim kulcsfontosságú intézményeihez ilyen közel fészkelje be magát.

 

Annál is kevésbé, mert innen a terroristák már megpróbálhatnak kedvenc módszerükhöz folyamodni:

alagutakat ásni, és a föld alatt jutni a fővárost védő állások mögé.

Nagy valószínűséggel már a hét végén megindul a kormányerők nehézfegyverekkel támogatott offenzívája, ami további súlyos pusztításokkal jár majd. Ban Ki Mun szerint a helyzet a haláltáborokat idézi. Az ENSZ-főtitkár Damaszkuszt tette felelőssé a várható tömeges polgári áldozatokért.

A szíriai hadsereg és az Iszlám Állam közötti harcok után Idlib városában
A szíriai hadsereg és az Iszlám Állam közötti harcok után Idlib városában
Ammar Abdallah / Reuters

A ciszjordániai palesztin vezetés a maradék lakosság szabad elvonulását szeretné elérni. Cserébe visszatáncolt korábbi ígéretétől, hogy fegyveresei a szír csapatok oldalán fognak harcolni az IS ellen. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetői csütörtök éjszaka közleményben cáfolták saját damaszkuszi megbízottjuk ilyen értelmű szavait. A legfrissebb álláspont szerint a palesztinok távol akarják magukat tartani a szíriai polgárháborútól.

Az a furcsa helyzet állt azonban elő, hogy az eddig Jarmukot ostromló kormányerők jelentik az ostromlottak utolsó esélyét a túlélésre: az Iszlám Állam az elfoglalt településeken rendre vérengzéseket rendez. Az Aszad-rezsim ki is használja a helyzetet, és a palesztinok védelmezőjeként lép fel. Másrészt, ha az IS felszámolja az eddigi ellenállást, a rezsim légiereje tömeges bombázással tüntetheti el az egész tábort.

Katonai szakértők korábban is figyelmeztettek arra, hogy az IS ellen Irakban indított offenzíva mellékhatásaként Szíriában nyílhatnak újabb frontok. A Tikritből és Irak Anbar tartományából elűzött szunnita szélsőségesek akadály nélkül átjuthatnak ugyanis Szíriába.

Az IS meg sem különbözteti egymástól a két országot, azt hirdeti, hogy a kalifátus létrehozásával megszűnnek a gyarmati határok.

Az Egyesült Államok az Iszlám Állam ellen Irakban hallgatólagos szövetségre lépett az ottani síita milíciákkal és a mögöttük álló Iránnal. Teherán Szíriában is aktív, az iszlám síita szárnyához tartozó alavita kormányzatot támogatja – többek közt a libanoni Hezbollah harcedzett fegyvereseivel.

Az USA ellenben kezdettől fogva Aszad megdöntését szorgalmazza. A Nyugat által ímmel-ámmal támogatott mérsékelt ellenzék viszont katonailag alig létezik. Északon a kurdok – és a mellesleg az al-Kaidával szövetséges, ugyancsak szélsőséges, de az IS-nél mégiscsak mérsékeltebb szunnita csoportok – szintén ellenállnak, de Szíria sorsa jelen állás szerint a kormányerők és a kalifátus harcosai között fog eldőlni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.