Peking rámordult Obamára

Kína szerdán az amerikai elnöknek üzenve arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy korábbi ígéretéhez híven ne foglaljon állást vitás területi kérdésekben.

Csin Kang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője ezt azt követően juttatta kifejezésre, hogy Obama útban Japánba kijelentette, a Peking és Tokió közötti területi vita középpontjában lévő kelet-kínai-tengeri lakatlan szigetcsoportra kiterjed az 1960-ban kötött amerikai-japán biztonsági egyezmény. Az elnököt a Jomiuri Simbun című japán lap idézte.

Obama megjegyezte azt is, hogy az Egyesült Államok, Tokió fontos szövetségese, ellenez mindenfajta egyoldalú lépést, amely aláásná a Szenkaku- (Tiaojü-) szigetek japán igazgatását. Mint mondta, minden vitát párbeszéd és a diplomácia útján kell megoldani és nem fenyegetéssel.

Kisida Fumio japán külügyminiszter a hét elején azt nyilatkozta, az amerikai elnök látogatásának legfontosabb eredménye az lesz, hogy a két ország vezetői kinyilvánítják, a japán-amerikai szövetség, amely létfontosságú Tokió számára, megingathatatlan és szilárd.

A Szenkaku- (Tiaojü-) szigetek a Kelet-kínai-tengeren helyezkednek el, 186 kilométerre Tajvan szigetének északkeleti csücskétől. Peking állítása szerint a szigetcsoport Tajvanhoz tartozik, s Tajvan pedig Kína része.

Kína állítása szerint a szigetek az 1894-95-ös kínai-japán háború után kerültek illegálisan japán fennhatóság alá, s az 1943-as Kairói Nyilatkozat, illetve az azt megerősítő 1945-ös Potsdami Egyezmény értelmében Kínának vissza kellett volna kapnia azokat. Peking szerint törvénytelen az a megegyezés is, amelynek értelmében a második világháború utáni gyámsági jogát az Egyesült Államok 1972-ben Japánra ruházta vissza.

A szigeteket Japán 2012 őszén állami ellenőrzés alá vonta, s ezzel megindult egy olyan folyamat, amely az utóbbi évtizedek mélypontjára süllyesztette a kínai-japán diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat. Peking rendszeresen megismétli: a szigeteket ősidők óta területe részének tekinti és a szuverenitást érintő kérdésben nem hajlandó kompromisszumra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.