galéria megtekintése

Luxuslakásokra költik a hívők pénzét a bíborosok

8 komment


Fenes Gábriel

Helytelen gazdálkodással és az egyházi alapok elherdálásával gyanúsítják a katolikus egyház szentszéki vezetőit olasz újságírók a héten megjelent tényfeltáró könyveikben. Ferenc pápa pénteken elismerte, hogy a korrupció mindenhol fellelhető, így az egyházban is.

Miközben Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta azt hirdeti, hogy a katolikus egyháznak a szegények egyházának kell lennie, a vatikáni elöljárókat továbbra is felveti a pénz, a Szentszék könyvelései pedig átláthatatlanok. A Vatikán pénzügyi működését tárja fel Kereskedők a templomban című könyvé­ben Gianluigi Nuzzi olasz újságíró. A tényfeltáró írás lerántja a leplet a luxuséletet élő vatikáni bíborosok költekezéséről.

„Amint kinyitotta az ajtót, rájött, hogy valami baj van: a lakását átépítették, egy szoba hiányzott, de már túl öreg volt ahhoz, hogy az igazáért harcoljon" – meséli egy pórul járt pap történetét Nuzzi. Az atya éppen kórházban volt, amikor Monsignor Giuseppe Sciacca úgy döntött, javításokat hajt végre lakásán, és kibontja az idős szomszédjával közös falat.

A felújításokat az egyház pénzéből finanszírozta. Az idős pap néhány héttel később meghalt, Sciaccát pedig Ferenc pápa kinevezése után felfelé buktatták: a szentszéki bíróságnál kapott pozíciót. Nuzzi könyvéből kiderül, hogy a Vatikánban több bíborosnak is 400 négyzetméternél nagyobb luxuslakása van.

 
Svájci gárdista a római Szent Péter téren. A pénzügyi botrányok rontják a Vatikánról kialakult képet
Tony Gentile / Reuters

A The New York Timesban közölt részletek alapján az egyházi nyugdíjpénztárban 800 millió eurós hiány mutatkozik, miközben az ingatlanalapokban tárolt pénzösszeg 2,7 milliárd euróra rúg, amely hétszer több a Szentszék gazdasági mérlegeiben feltüntetett adatnál. Nuzzi olyan számlákról is tud, amelyek a fegyverkereskedelmet finanszíroznák. Arra is fény derült, hogy a Szentszék egyezséget kötött a Philip Morris dohánycéggel, és térítés ellenében reklámozzák az amerikai cég termékeit. A bíborosok így 200 doboz cigarettát kedvezményesen kaptak egy hónapban.

A vatikáni csendőrség november 2-án vette őrizetbe Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátust. A vatikáni gazdasági ügyek prefektúrájának titkárát azzal gyanúsítják, hogy több száz bizalmas dokumentumot adott át az olasz sajtónak. Az ügy másik gyanúsítottja, a világi Francesca Immacolata Chaouqui szabadlábon védekezhet. Állítja: nem árulta el a pápát. Nuzzi nem fedte fel, ki szivárogtatta ki a titkos dokumentumokat.

Nem ez az egyetlen könyv, amely rávilágít a Vatikánban tapasztalható gazdasági visszásságokra. Emiliano Fittipaldi olasz újságíró A kapzsiság című kötetében részletezi a Vatikánban zajló pénzügyi visszaéléseket. A publicista beszámol például arról, hogy Tarcisio Bertone, a Szentszék egykori államtitkára hogyan használta fel a gyermekkórháznak szánt 200 ezer eurót saját lakása felújítására. Nuzzi könyve szerint a bíborosok általában rendkívül drágán végeztették el a „felújításokat".

„A közéletben mindig van korrupció, így a politikai és az egyházi életben is" – mondta Ferenc pápa egy holland lapnak pénteken a napokban megjelent könyvekről. A vatikáni hatóságok már a könyvek megjelenése előtt pénzmosás, bennfentes kereskedelem és piaci manipuláció miatt indítottak eljárást, mivel a vizsgálatok szerint a Szentszék központi bankjaként működő Apostoli Szék Vagyonkezelősége nagy összegű átutalásai pénzmosásra utalnak.

„A Vatileakshez képest ez egy visszafogottabb botrány" – mondta Paolo Rodari, a La Repubblica vatikáni szakértője, aki szerint az ügy azért nem olyan súlyos, mert a kiszivárogtatott dokumentumok egy szakmai szervtől, nem a pápa fiókjából kerültek ki. A Vatileaks-botrány 2012-ben, XVI. Benedek pápasága alatt robbant ki. A Vatikánból több bizalmas dokumentumot adott át az olasz sajtónak Paolo Gabrieli, az egyházfő komornyikja. Gabrielit másfél évre ítélték, de aztán pápai kegyelemben részesült.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.