Pásztor István indul a szerb elnökválasztáson

Ismét lesz magyar elnökjelölt a szerb elnökválasztáson: a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelöltet indít saját pártelnöke, Pásztor István személyében.

A szerb parlament elnöke csütörtökön írta ki az elnökválasztást május 6-ra, miután az eddigi államfő, Boris Tadic eljuttatta hozzá lemondását. Tadic jelöltként újra indul az elnökválasztáson, amellyel egy időben parlamenti és helyhatósági választásokat is rendeznek majd Szerbiában.

Pásztor István elnökjelölti indításáról szerda este döntött a legnagyobb vajdasági magyar párt elnöksége. (Pásztor István 2008-ban, az akkori hárompárti Magyar Koalíció jelöltjeként már indult a szerb elnökválasztáson.)

Pásztor István a döntést ismertetve csütörtöki sajtóértekezletén elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a VMSZ jelöltjének nincs esélye bejutni a második körbe, de az erősebb tárgyalási pozíció szempontjából fontos a magyar elnökjelölt jó szereplése.

A második elnökválasztási fordulóba a VMSZ meggyőződése szerint be fog jutni Boris Tadic, aki egyben a vezető kormánypárt, a Demokrata Párt (DS) elnöke. A VMSZ támogatni szeretné Tadicot, de nem feltétel nélkül, hanem annak fejében, hogy saját és a jövendőbeli kormányának a politizálásába beemeli azokat a VMSZ számára fontos elemeket is, amelyekben a VMSZ különbözik a többi párttól, főleg az országos pártoktól - mondta Pásztor István.

Hozzátette: a vajdasági érdekek, főleg a vajdasági pénzek és az infrastruktúra vonatkozásában, a mezőgazdaság kérdések tekintetében, a körzethatárok ügyében szeretne a magyar párt feltételeket támasztani a Demokrata Párt államfőjelöltjének, de a nemzeti tanács, illetve az identitást megőrző ügyek vonatkozásában is fontos feltételei lesznek a Vajdasági Magyar Szövetségnek.

Pásztor István cáfolta, hogy a VMSZ jelöltjére leadott szavazatok az esélytelenség miatt kárba vesznének. "Nem igaz az, hogy aki rám fog szavazni az első fordulóban, az eldobja a szavazatát. Az viszont igaz, hogy az, aki nem rám szavaz az első fordulóban, az elveti annak az esélyét, hogy a saját érdekei szempontjából fontos kérdésekben erősítse a tárgyalási pozícióinkat" - hangoztatta.

A VMSZ elnöke azt is elmondta, 10 ezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy indulni tudjon az elnökválasztásokon. Az aláírások összegyűjtését a húsvéti ünnepek után, kedden kezdik és vasárnapig folytatják, mert ilyen rövid idő áll rendelkezésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.