Pápa: a drogok legalizálása nem old meg semmit

„A drogfüggőség ördögi és az ördögnek nem adhatod meg magad, nem köthetsz vele kompromisszumot - szólalt fel a pápa kábítószer-ellenes küzdelemmel foglalkozó római nemzetközi konferencián pénteken. Ezt az üzenetet a pápa a világ törvényhozóinak is szánta, felhívva a figyelmet arra, hogy az illegális forgalmú, úgynevezett rekreációs drogok legalizálása nagyon rossz ötlet.

Kizárt, hogy (a legalizálás) megoldja a problémákat. A kár nem fog csökkenni azzal, hogy a drogfüggőknek megengedik a narkotikumok használatát – mondta a pápa.

A pápa már korábban is beszélt a droghasználat veszélyeiről, de most a hangját és a katolikus egyház tekintélyét adta a rekreációs drogok legalizálása kapcsán kialakult vitában - írja a CNN.

Eddig két amerikai államban – Coloradóban és Washingtonban – legalizálták a marihuána használatát, és számos másik államban, városban és országban dekriminalizálták vagy bejelenetették annak tervét. Urugvayban egy törvényt fogadtak el múlt decemberben arról, hogy szabályozott marihuána piacot hozzanak létre. Jamaijikaiak pedig júniusban jelentették be, hogy azt tervezik, módosítanak az ország törvényein és dekriminalizálják a marihuána használatát és birtoklását.

Ferenc pápa szerint ezek a politikák nemcsak, hogy jogalkotási szempontból erősen megkérdőjelezhetők, de kívánt eredmény, azaz a droghasználat visszaszorítása terén megbuktak.

Januárban a CNN és ORC piackutató ügynökség által készített nemzetközi felmérés szerint a válaszadók 55 százaléka azt akarja, hogy a marihuánát legalizálják. Ezt 1987-ben még csak a megkérdezettek 16 százaléka szerette volna.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.