|
 Élelemosztás Pandzsáb tartományban. Milliónyi éhes száj Reuters - Asim Tanveer
Minimum három évbe telik, mire helyre lehet állítani az árvíz okozta károkat Pakisztánban - jelentette be Aszif Ali Zardari elnök kedden, miközben a még mindig milliókat érintő katasztrófa súlypontja dél felé helyeződik át. A kivételesen erős monszunesőzés közel egy hónapja kezdődött, és mára már több mint 17 millió embert érint közvetlenül. A több mint másfél ezerre becsült halálos áldozat többsége az első napokban-hetekben vesztette életét, de számuk még most is növekvőben van, a katasztrófa délen súlyosbodik.
Három év a legkevesebb - mondta Zardari egy interjúban, amelyet külföldi újságíróknak adott Iszlámábádban. Az áradással együtt egészségügyi és társadalmi válság, éhséglázadás is kitörhet. A vízzel terjedő betegségek a tapasztalatok szerint 4-6 hét elteltével jelentkeznek erőteljesen. A járványok 3,5 millió gyereket fenyegetnek. Az ország egészségügyi rendszere túlterhelt, mintegy 200 intézmény károkat szenvedett, és a százezer női alkalmazott egyharmada maga is menekültté vált.
Juszuf Raza Gilani miniszterelnök magas rangú egészségügyi tisztviselőkkel tartott válságtanácskozást az esetlegesen kitörő járványos fertőzések elkerüléséről, - A kormány rendkívüli aggodalommal szemléi a fejleményeket - jelentette ki megbeszélései után a kormányfő, hozzáfűzve, az árvíz Pakisztán történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája. Bár Pakisztán egészségügyi főmegbízottja, Dzsahanzeb Orakzai szerint közvetlen veszély nincs, egyes területeken a helyi orvosok szerint már futótűzszerűen terjednek a kiütéses betegségek és a hasmenés - írja a BBC tudósítója.
Eddig 1539 ember életét vesztette, 2055 megsérült, nyolcmillió pedig földönfutóvá vált az árvíz miatt - áll az ENSZ ezzel kapcsolatos statisztikájában, amely szerint 3,2 millió hektárnyi földön semmisült meg vagy veszett el a termés. Élelmiszersegélyt 1,6 millióan, ivóvizet kétmillióan kapnak, de sokan így sem jutnak élelemhez és egészségügyi szogáltatásokhoz.
A tálibok ellen vívott belső harc frontján az esőzés alatt viszonylagos nyugalom uralkodott, de hétfőn három nagy pokolgép is robbant az északnyugati határvidéken. Zardari kijelentette, hogy nem hagynak föl a hadjárattal. A harc minden fronton tovább folyik - mondta.
Kedden a tálibok elleni harcból is kivontak helikoptereket a mentési munkálatokhoz, de a gépeket visszaküldik a harcba, ha a szükség úgy hozza. Más katonai források azt közölték, hogy a határvidéken tevékenykedő 140 ezer gyalogos katonából viszont egyet sem csoportosítottak át az árvízi védelemre.
|