Özönlenek a menekültek Szerbiába

Áttört több ezer migráns szombaton a görög–macedón határon, Gyevgyelija közelében. A hatóságok villanógránátokkal próbálták feltartóztatni a tömeget, sikertelenül. Később a rendőrök taktikát váltottak, megnyitották a határt – utat engedve a Nyugat-Európába tartó menekülteknek.

A menekültek azután torlódtak fel a két ország közötti senki földjén, hogy a macedón hatóságok csütörtökön rendkívüli állapotot hirdettek, és megkísérelték megállítani a határsértőket. Az intézkedést azzal indokolták, hogy Macedónia képtelen ellátni a területére naponta érkező több ezer migránst.

A teljes határzár ellenére a macedón rendőrök szombaton úgy döntöttek, mégis átengednek pár száz bevándorlót, hogy azok felszállhassanak a Szerbiába induló vonatra. Ám ahogy egy gyerekekből álló csoportot engedtek át, elszabadult a tömeg, és több ezren áttörték a szögesdrót akadályt, majd a mögötte fölsorakozott rendőrök sorfalát.

A rendőrök megpróbálták megállítani az embereket, ám ez csak részben sikerült, miközben a menekültek közül többen is megsérültek az összecsapásban. Az AP jelentése szerint akkor lett teljes a káosz, amikor a tömeg hátsó soraiból előre lökték az embereket, így az elöl állókat valósággal nekipréselték a rendőrsorfalnak.

A menekültek között sok nő és gyerek is volt, közülük sokan elájultak a zűrzavarban. A Reuters hírügynökség riportere szemtanúja volt annak, hogy a macedón rendőrök a görög határ mentén két, erős fény- és hanghatással járó villanógránátot vetettek be. A sebesültek számáról nincs pontos adat, de az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet közleménye szerint legalább tíz embert láttak el fénygránátok okozta sérülések miatt. A helyszínen továbbra is kao­tikus a helyzet. „Rengeteg a gyerek és rettentő a hőség. Az idősek sorra ájulnak el” – jelentette a BBC helyszíni tudósítója.

A hatóságok a szombati áttörés óta felhagytak a menekültek feltartóztatására irányuló erőfeszítésekkel. A Reuters beszámolója szerint a rohamrendőrök vasárnap már nem igyekeztek lelassítani a főleg a Közel-Keletről érkezők áradatát. Más források egyenesen arról számoltak be, hogy a macedón hatóságok – a szombati áttörést köve­tően – taktikát váltottak, és pótlólagos vasúti kocsikat, buszokat is forgalomba állítottak, hogy felgyorsítsák a migránsok áthaladását.

Amint az várható volt, a macedón–görög határnál feltorlódott tömeg vasárnapra Szerbiába ért. Bratislav Grasic szerb védelmi miniszter személyesen látogatott el egy bevándorlókat fogadó központba Szerbia déli részén, ahol bejelentette: csak vasárnap több mint ötezer migráns érkezett Szerbiába Macedóniából. „Arra számítunk, hogy a következő napokban hasonló tömegben érkeznek. A rendőrség három műszakban dolgozik, éjjel-nappal adja ki az iratokat” – tette hozzá a miniszter.

A képgalériát itt tekintheti meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.