Ötszáz személyt visszatoloncolnának Magyarországra

Csehország felkészült a további menekültek fogadására, azonban folyamatosan vizsgálja a hozzá érkezők státuszát és küldi vissza őket azokba az országokba, ahol beléptek az Unió területére, köztük Magyarországra is.

"A Csehországba érkező, szűnni nem akaró menekültáradat miatt pénteken újranyitjuk a sziléziai Vysné Lhotyban levő, 2009-ben bezárt menekülttábort, amelynek befogadóképessége 220 fő. Bővítjük a Belá pod Bezdedem már működő belügyi létesítményt is, ahol ezután 700 menekültet tudunk ellátni."

"Csehországban jelenleg a Brnóhoz közeli befogadó állomás kapacitását is beszámítva, összesem 1116 bevándorló számára van hely, az év végéig pedig ez a szám legfeljebb 1400-ra emelkedik. A főleg Szlovákia és Ausztria felől érkező illegális szíriai, pakisztáni, afgán és más országokból érkezett bevándorlók száma jelenleg 1050, azonban szinte napról napra növekszik, ezért a dél-csehországi Drahonicében már tatarozzák az egykori börtönt, ahol szükség esetén további 300 főnek nyújthatunk ideiglenes szállást" - tájékoztatta a sajtót a cseh belügyi államtitkár.

Jirí Novácek elmondta azt is, hogy a legtöbb illegális bevándorló Németországba szeretne eljutni, ezért nem is kérnek Csehországban menekült státust. "Jelenleg az illetékes hatóságok ellenőrzik az adataikat, többek között azt is, hogy már valamelyik uniós országba regisztrálták-e őket. Ha igen, akkor a dublini egyezmény alapján oda kerülnek vissza" - közölte.

Megkeresésünkre a prágai belügyi szóvivő pontos adatokkal szolgált: "Idén eddig 758 máshol regisztrált személy ügyében kértük az illetékes uniós tagországot, hogy fogadják vissza őket. Legtöbb kérvényt Magyarországra küldtük, összesen 541-et. Egyelőre 71 bevándorló került oda, a többi ügyében még egyeztetnek a két ország hatóságai" - tájékoztatta lapunkat Hana Malá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.