Az orosz kitiltást megúszták a magyarok

Öt román közéleti személyiség szerepel, magyar viszont egy sincs azon a listán, amely a Moszkva által nem kívánatosnak nyilvánított európai politikusok nevét tartalmazza.

Az öt román tizstégviselő kitiltzásáról szóló hírt Iulian Chifu volt elnöki tanácsos tette közzé Facebook-oldalán azzal a 89 nevet tartalmazó listával együtt, amelyen a Moszkva által nem kívánatosnak nyilvánított európai politikusok szerepelnek.

A kitiltott románok egyike maga Chifu, a másik négy pedig Adrian Cioroianu volt külügyminiszter, Románia jövendőbeli UNESCO-nagykövete, Eugen Tomac, a Traian Basescu volt államfőhöz közel álló Népi Mozgalom Párt vezetője, Gheorghe Hategan, a Transgaz állami vállalat igazgatóhelyettese és Liviu Chondon, a román haditengerészet parancsnoka.

Mark Rutte holland miniszterelnök pénteken közölte, hogy országa három parlamenti képviselőjét nem engedték be Oroszországba, majd Moszkva részéről hivatalos csatornákon kapott egy listát, amely „mintegy 80" Oroszországból kitiltott európai uniós tisztségviselő nevét tartalmazza, közölte az AFP-re hivatkozva az Agerpres román hírügynökség.

A román külügyminisztérium megerősítette, hogy pénteken este a birtokába jutott egy 89 fős lista, amelynek kapcsán magyarázatot kér Moszkvától. A kitiltottak között van Katrin Suder német védelmi miniszter, Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) az elnöke, Thomas Arenkiel, a dán katonai felderítés vezetője, Bogdan Borusewicz, a lengyel szenátus elnöke.

Magyar tisztségviselők nem szerepelnek a névsorban, bár márciusban a kormányközeli orosz Izvesztija felröppentette, hogy az oroszok 200 európai politikus kitiltásán gondolkodnak, köztük tizenöt magyar közéleti személyiséggel, beleértve egy volt miniszterelnököt is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.