Osztrák lap: kétmillió eurót kapott a Moltól a Gripen-gróf?

A Falter szerint a Mol akkor utalta át a pénzt Alfons Mensdorff-Pouillynak, amikor az OMV a magyar kőolajkonszern második legnagyobb részvényese volt.

Kétmillió eurót utalt a Mol egy ismert, és több ügyben megvádolt osztrák lobbistának 2005-ben – állítja szerdán megjelenő számában a Falter osztrák politikai-kulturális hetilap, amely az osztrák lobbista egyik bankszámlájának adataira hivatkozva ír erről.

Alfons Mensdorff-Poully
Alfons Mensdorff-Poully

A Falter szerint a Mol akkor utalt Alfons Mensdorff-Pouillynak, amikor az OMV a magyar kőolajkonszern második legnagyobb részvényese volt. A lobbista 2005 és 2006 között összesen legalább hárommillió eurót kapott az OMV-től és a Moltól - derül ki az előzetesen ismertetett cikkből. Eddig csak az OMV-től kapott átutalás volt ismert. „Az (osztrák) ügyészség vizsgálja az ügyet, mert lehetséges, hogy akkori OMV-vezetők bűncselekményt követtek el" - írja a Falter, amely szerint velük szemben hűtlen kezelés és pénzmosás, a lobbista ellen megvesztegetés gyanúja merült fel.

A cikk előzeteséből nem derül ki egyértelműen, hogy a Mol-tranzakciót is vizsgálják-e, mint ahogy az sem, hogy milyen céllal történt az állítólagos kifizetés. A lap mindenesetre azt állítja, hogy az OMV és a Mol nem reagált érdemben a megkeresésükre. Thomas Vecsey, a bécsi ügyészség szóvivője az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy nyomozás folyik.

Az ügyészség 2009-ben azt közölte, hogy nyomozást indított a lobbistának az OMV-től kapott honoráriuma ügyében. Az OMV akkori közlése szerint az üzleti kapcsolat egyszeri volt, s a szerződés értelmében Mensdorffnak piaci elemzéseket kellett készítenie arról a 13 közép-kelet-európai országról, amelyekben az OMV akkor tevékenykedett.

Mensdorff-Pouilly ellen Ausztriában két hete vádat emeltek pénzmosás és hamis tanúzás gyanújával a 2000-es évekbeli ausztriai vadászrepülőgép-beszerzéshez kötődő nyomozással összefüggésben. Nyomozás folyik ellene a Telekom Austria gazdálkodása körül vélt visszásságok, illetve az osztrák rendőrség és mentőszolgálatok közös rádióbeszerzésére kiírt 2001-es pályázathoz kötődő korrupciós gyanú ügyében. A lobbista valamennyi vádat visszautasítja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.