Ostrom alá vettek egy kórházat Pakisztánban
A terroristák a robbanószerkezetet az egyetemi hallgatókat szállító buszban rejtették el. A detonációban legalább tizenegy diáklány meghalt. A sérülteket a kvettai kórházba szállították, amit a fegyveresek szintén ostromolni kezdtek, és több gránátot fel is robbantottak. A biztonsági erők tagjai körülvették az épületet, amelynek tetejéről a terroristák folyamatosan lövéseket adtak le. A belügyminiszter közölte, hogy az ostrom véget ért.
A pakisztáni tévé szerint Abdul Mansoor Khan helyi tisztségviselő is a halottak között van, ő éppen a kórházba sietett, hogy meglátogassa a sérült hallgatókat. Állítólag a támadásban rajta kívül még kilencen - ápolónők és a kórház biztonsági szolgálatának tagjai - haltak meg. A biztonsági erők négy támadót öltek meg, egyet pedig elfogtak.
Kvettában az utóbbi hónapokban több terrortámadás is történt, ezek egy részét iszlamisták követték el, akik ellenzik a lányok oktatását, közli a BBC. A mostani merényletet a Laskar-e-Jhangvi szunnita fegyveres csoport vállalta magára, és a biztonsági erők egy korábbi támadása miatt bosszúból robbantottak és ostromolták meg a kórházat.