Összeomolhat az egyiptomi állam

Abdel Fattah al-Sziszi védelmi miniszter, az egyiptomi hadsereg vezetője szerint a mostani konfliktus az állam összeomlásához vezethet, ez pedig a jövő generációit fenyegeti.

Az egyiptomi hadsereg vezetője szerint a politikai erők közötti konfliktus az állam összeomlásához vezethet, ez pedig a jövő generációit fenyegeti. Abdel Fattah al-Sziszi tábornok - aki egyben az ország védelmi minisztere - azután mondott beszédet a katonai akadémia hallgatói előtt, hogy jelentős erőket vezényeltek Port-Szaíd, Szuez és Iszmaílija városokba, ahol harminc napra kijárási tilalmat rendeltek el. Az este 9-től reggel 6-ig tartó tilalom nem riasztotta vissza a tüntetőket, hétfő este több ezren vonultak fel a városok utcáin.

A demonstrálókat egy szombati ítélet dühítette fel, mely szerint halálbüntetést kapott 21 vádlott, akik részt vettek a tavaly februári, 74 áldozatot követelő Port Szaíd-i futballkatasztrófában. Egyiptom más városaiban Mohamed Murszi elnök ellen tüntettek, írja a BBC. Hétfőn állítólag közel hatszázan sérültek meg, pár nap alatt 50 ember halt meg a zavargásokban.

A tábornok Facebook-oldalra is felkerült beszéde burkolt fenyegetést jelenthet a tüntetők és az ellenzék számára, egyben megpróbálja bizonygatni azt is, hogy a hadseregnek még mindig fontos szerepe van Egyiptomban. Al-Siszi elmondta, hogy a gazdasági, politikai és társadalmi kihívások valódi fenyegetést jelentenek Egyiptom biztonságára. Az állam azonban a hadseregen nyugszik, amelyet ő „egy szilárd, összetartó tömbként” jellemzett.

Al-Siszi elődje Husszein Tantavi tábornok volt, aki húsz évig Hoszni Mubarak védelmi minisztereként tevékenykedett, majd Mubarak bukása után az Egyiptomot 17 hónapig irányító Legfelsőbb Katonai Tanácsot vezette. Murszi tavaly augusztusban váltotta le, és al-Sziszit nevezte ki a helyére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.