Összecsapás a kvótakampány miatt az RMDSZ-ben

Az erdélyi magyaroknak a romániai és a magyarországi választásokon és népszavazásokon egyaránt élniük kell a szavazati joggal – idézte az MTI Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, aki a közmédiának azt is elárulta, hogy ő maga szuverenitáspárti, és úgy tapasztalta, hogy az erdélyi magyarok többsége is az. – Hogy kiket fogad be egy állam, az saját döntése kell hogy legyen. Ezt nem lehet kívülről diktálni. Románia az alkotmányában tiltja az idegen népesség betelepítését. Ez a helyes álláspont. Az erdélyi magyar emberek nagy többsége ugyanezt képviseli – fogalmazott Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor az MTI kérdésére fejtette ki álláspontját a kvótanépszavazással kapcsolatban, sőt mint a cikkből kiderül, magyarázkodnia is kellett, hogy „miért nem adott ki az RMDSZ is a többi erdélyi magyar politikai szervezethez hasonlóan állásfoglalást a népszavazással kapcsolatban”. A kérdésre azt válaszolta, hogy „a szövetség vezető politikusainak az ez ügyben tett nyilatkozatai erősebbek, mint egy állásfoglalás”.

A nyilatkozat nem nyerte el a Szabadelvű Kör tetszését. Az RMDSZ-es platform elnöksége ártalmasnak tartja, hogy Kelemen összekapcsolja a vasárnap esedékes magyarországi népszavazáson és a decemberi romániai parlamenti választásokon való részvételt. Ugyancsak ártalmas szerintük a kvótakampányban való részvétel, amely „indulatokat, sőt gyűlöletet kelt emberek, vagy népcsoporttok ellen”. – Az RMDSZ fennállása során a magyarországi politikai pártokkal kapcsolatban az egyenlő közelség gyakorlatát ápolta. Ezt a gyakorlatot tartjuk helyesnek. Ellenezzük és szükségtelennek tartjuk a magyarországi belpolitikai ellentétek szándékos behozatalát az erdélyi közéletbe – mutat rá a Fosztó László elnök, valamint Bognár Zoltán és Eckstein-Kovács Péter alelnök által kiadott állásfoglalás.

A Szabadelvű Kör vezetői leszögezik: súlyos hiba összemosni a szélsőséges eszméket propagáló szervezeteket az életüket mentő, más vallású, más kultúrájú menekültekkel, „a segítségnyújtás nem betelepítést jelent”, „a menekültek nem bevándorlók”.

Végezetül felróják a szövetségi elnöknek, hogy nyilatkozatát nem előzte meg széleskörű belső konzultáció, amely a téma fontosságát tekintve szerintük elkerülhetetlen lett volna. Úgy vélik, ennek hiányában „ez a nyilatkozat-tétel nem tiszteli a Szövetség belső demokráciájának szellemét”.

Nem ez az első összezördülés a referendum kapcsán. Két napja Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke tette helyre Markó Béla volt szövetségi elnököt, aki úgy vélte, az erdélyieknek ki kellene maradniuk az anyaországi kampányból, és határozottan állást foglalt a szerinte szégyenletes és ostoba kormányzati plakátkampány ellen.

– Háromszéken az a fontos, amit az emberek akarnak, nem az, amit Markó Béla elnök úr ebben a kérdésben nyilatkozott, mert látjuk, hogy a székelyföldi embereknek természetes módon fontos ügy a magyar állampolgárság és az ezzel járó jogok, így a szavazásban való részvétel és a népszavazás kérdése– szögezte le Tamás Sándor a maszol.ro portálnak. A politikus – akit a RMDSZ és a magyar kormánypártok közötti „kiegyezés” egyik kulcsfigurájaként tartanak számon – azt is hozzátette, hogy „valószínűleg Markó Béla elnök úr nyilatkozatából a múlt sérelmei beszélnek, szerintünk pedig a jövőt kell építeni, ami megítélésünk szerint az erős magyar nemzet”. Hozzátette: a székelyeknek kötelességük részt venni az október 2-án sorra kerülő népszavazáson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.