Orosz hadihajók a Panama-csatornán

A II. világháború óta először vágtak át orosz hadihajók nemrég a Panama-csatornán. Pénteken érkeznek Nicaraguába Daniel Ortega elnök hívására. Jelenlétüket jogtalannak tartja az ellenzék, de Ortega nem tágít. Jövő hétre Moszkvába várják.

Péntekre jelezték a latin-amerikai körúton tartózkodó Csabanyenko tengernagy nevű orosz romboló és két segédhajója érkezését a nicaraguai Bluefields kikötőjébe. Moszkvában közölték – mint a Novosztyi hírügynökség jelentette –, hogy a haditengerészeti egység látogatása „nem politikai jellegű”, ám ezzel szinte egy időben az is elhangzott, hogy december 18-ra hivatalos oroszországi látogatásra várják Daniel Ortega nicaraguai elnököt.  A nicaraguai kormány kivétel a tekintetben, hogy Oroszország után elismerte Abházia és Dél-Oszétia önállóságát Grúziától.

Nicaraguában vegyes fogdatatásra talált az orosz hadihajók tervezett látogatásának híre. Az ellenzék tiltakozik, mondván, az alkotmány szerint idegen állam katonáinak vizitjét a törvényhozásnak kell jóváhagynia. Márpedig Daniel Ortega elnök hiába kezdeményezte a látogatás engedélyezését, a nicaraguai parlament a november 9-i választások óta nem ült össze az ellenzék bojkottja miatt.

A helyhatósági választásokon Ortega sandinista felszabadítási frontja magabiztos győzelmet aratott (a 146 körzetből 105-ben), ám az ellenzéki pártok csalást emlegetnek, és újraszámlálást vagy új választásokat követelnek. E törekvésükhöz bíztatást kaptak Washingtontól is: november végén az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Howard Berman bejelentette, hogy egyelőre felfüggeszti a Nicaraguának szóló (eredetileg 175 millió dolláros) segély-program folytatását  a választásokkal kapcsolatos visszaélések tisztázásáig.

A managuai vezetés a washingtoni döntést "zsarolásnak" és "destabilizációs célzatú kampánynak" minősítette a sandinista kormány ellen. (A Somoza-diktatúrát fegyveres úton megdöntő sandinista front és személy szerint Daniel Ortega egy évtizeden át, 1990-ig volt hatalmon Nicaraguában, mindvégig háborúzva az amerikai kormányzat által finanszírozott "kontrák" fegyvereseivel. Ellenzékben a sandinista front több szárnyra osztódott, de Daniel Ortega többszöri kísérlet után 2007-ben választásokon tudott visszatérni az elnöki posztra.) Most csütörtökön Ortega megismételte, hogy a parlamenttől függetlenül érvényesnek tekinti elnöki dekrétumát az orosz hadihajók vizitjének engedélyezésére. A tervek szerint a Csabanyenko romboló hétfőig vendégeskedik az atlanti óceáni Bluefields kikötőjében.

Az orosz hadiflotta még november végén, Dmitrij Medvegyev elnök látogatására időzítve érkezett a Nagy Péter atommeghajtású cirkáló vezetésével a venezuelai parti vizekre. Az orosz elnök akkor Hugo Chávez társaságában kereste fel a Csabanyenko rombolót. Miután közös hadgyakorlatot tartottak a venezuelai haditengerészeti erőkkel, a Csabanyenko két segédhajója kíséretében áthaladt a  Panama-csatornán a Csendes-óceánra. Ezzel orosz felszíni hadihajó hat évtized óta először használta a csatornát.

Hírmagyarázók szerint a hadiflotta latin-amerikai látogatása jelképes jelentőségű: érzékelteti egyrészt, hogy Moszkva megpróbálhatja növelni a befolyását a térségben, másrészt válasz arra, hogy az Egyesült Államok és a NATO  hadihajókat küldött a Fekete-tengerre Grúzia kikötőibe.

 

 

Az orosz romboló, a Csabanyenko tengernagy a 80 kilométer hosszú csatornán december 5-én vágott át. Hatvan éve az első orosz hajó volt itt.
Az orosz romboló, a Csabanyenko tengernagy a 80 kilométer hosszú csatornán december 5-én vágott át. Hatvan éve az első orosz hajó volt itt.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.