Őrizetben a gyergyószentmiklósi főügyész

Bukarestben tartják fogva a gyergyószentmiklósi főügyészt, akit azzal gyanúsítanak, hogy két tehenet, három juhot és két bárányt fogadott el egy ügy kedvező lezárásáért.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálati fogságba helyezte a Bukaresti Táblabíróság Majeczki Izabellát, a székelyföldi Gyergyószentmiklós főügyészét. A gyanúsítás szerint 2011-ben két tehenet, három juhot és két bárányt fogadott el azért, hogy kedvezően záruljon az ügyészségi vizsgálat két, erőszakos cselekményekért előállított személy ügyében.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteki közleménye szerint a főügyész idén augusztusában úgy próbálta meg eltüntetni a kenőpénz nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével hamis nyilatkozatot íratott, amely szerint pénzért vette tőle az állatokat. A korrupcióellenes nyomozók azzal is gyanúsítják a főügyészt, hogy egy ügyészségi dosszié gyors lezárásának ígéretével próbálta érvényesíteni élettársa építővállalatának az üzleti érdekeit. A hatóságok tízezer lejre (665 ezer forintra) becsülik az okozott kár értékét.

Majeczki Izabella, aki Bukarestben tartanak őrizetben, az egyetlen vezető tisztséget betöltő magyar nemzetiségű ügyész Székelyföldön. A gyergyószentmiklósi ügyészség áprilisban azzal került az erdélyi magyar sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy hivatalból indított vizsgálatot olyan gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi rendezvények ügyében, amelyeken a Romániában háborús bűnösként nyilvántartott Wass Albert műveiből olvastak fel

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.