Az FBI cáfolja Abramovics őrozetbe vételét

Névtelen forrásokra hivatkozva Roman Abramovics amerikai őrizetbe vételéről adott hírt az orosz RBK-TV. Állítólag pénzügyek vagy Borisz Berezovszkij szombati halála állhat a háttérben.

A portál szerint az Egyesült Államokba érkezett milliárdos pénzügyei vagy Borisz Berezovszkij szombati halála kapcsán kelthette fel az FBI érdeklődését. Hétfő este a hírt már az FBI Nem York-i képviselete is cáfolta.

A 47 éves orosz üzletember ügyvédje tagadta az értesülés megalapozottságát. A néhai Berezovszkij jogi képviselője, Alekszandr Dobrovinszkij saját forrásaira hivatkozva megerősítette az Abramovicsról szóló hírt, de szerinte kizárt, hogy ennek Berezovszkij halálához köze lenne.

– Nem lett volna semmi értelme, hogy Abramovics ártson Berezovszkijnak, aki már így is „zuhanórepülésben volt” – mondta az ügyvéd, utalva egykori ügyfele rossz anyagi helyzetére, megrendült egészségére és arra, hogy tavaly pert vesztett Abramoviccsal szemben, akitől ötmilliárd dollárt szeretett volna visszaszerezni. Arra hivatkozott, hogy Abramovics évekkel ezelőtt erővel kényszerítette őt saját érdekeltségeinek nyomott áron való értékesítésére.A kudarc nyomán ráadásul 150 millió dolláros perköltség is Berezovszkijra hárult.

Berezovszkij a feltételezések szerint öngyilkos lett vagy szívinfarktust kapott. Igaz, volt felesége szerint a holttest mellett egy sálat találtak, amivel egykori férjét megfojthatták. A gyilkosságról szóló feltételezést a brit hatóságok nem tartják megalapozottnak.

Berezovszkij nehéz anyagi helyzetéhez egyébként második feleségének válópere is hozzájárult: Galina Besarova 360 millió dollárra becsült összeget kapott válsákor volt férjétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.