galéria megtekintése

Óriási hackertámadás a demokrata párt ellen

12 komment


Kőműves Anita
NOL

Sokkal több amerikai demokrata párti politikus emailjét törhették fel orosz hackerek, mint eddig sejtették. Most mindenki attól retteg a pártban, hogy újabb kellemelten kiszivárogtatások jönnek az elnökválasztás előtt. Egyelőre úgy tűnik, Hillary Clinton leveleihez nem jutottak hozzá.

Vigyázat, orosz hackerek akár az ön elektronikus leveleit is elolvashatták – több mint száz amerikai demokrata párti politikusnak, tanácsadónak és pártfunkcionáriusnak küldött ilyen tartalmú levelet a szövetségi nyomozó hivatal, az FBI a The New York Times szerint. Ez azt jelenti, hogy a jóval szélesebb körű volt a pártot ért, korábban napvilágra került hackertámadás, mint azt gondolták.

Az júliusban derült ki, hogy valaki feltörte a demokrata pártszervezet levelezését és onnan több tízezer levelet lopott el, majd hozott nyilvánosságra a WikiLeaksen keresztül. Amerikai szakértők és a párt vezetői már akkor szinte kész tényként kezelték, hogy a támadás mögött orosz hackerek állnak. Az amerikai titkosszolgálatok szerint "magas fokú bizonyossággal" ki lehet jelenteni, hogy orosz hackerek követték el a támadást.

A The Washington Post szerint egy korábbi, a demokraták ellen indított támadásról bebizonyosodott, hogy két, egymástól független és feltehetően egymással rivalizáló orosz hackercsoport állt mögötte: az egyik az orosz titkosszolgálat, az FSZB volt, a másik pedig az orosz katonai hírszerzés.

 

A kiszivárgott emailek pedig kellemetlenek voltak a párt számára, hiszen azt bizonyították, hogy a pártszervezet az előválasztások során elfogult volt Hillary Clintonnal szemben, miközben semlegesnek kellett volna lenniük, amíg el nem dől, hogy ki nyeri az előválasztásokat. Bernie Sanders vermonti szenátor hívet felbőszítette az eset, és Debbie Wassermann Schultz, a pártszervezet elnöke az elnökjelölt-állító konvenció előtt napokkal kényszerült lemondásra.

Putyin lehet a támadás mögött?

Az, hogy a demokraták kulcsfontosságú rendezvénye elé időzítették a kiszivárogtatást, politikai motivációt sejtet. Ám ha Oroszország vezetése valóban így próbálná befolyásolni az amerikai választások eredményét, az egy új szintet jelentene a világpolitikában. A NYT szerint az amerikai titkosszolgálatok és hatóságok is egyelőre azt próbálják kideríteni, "átlagos" kémtevékenységről vagy az amerikai politika befolyásolásának kísérletéről van-e szó. Előbbi ugyanis még nem zavarná őket túlságosan.

Az amerikai hatóságok ugyanis nem szoktak hangosan tiltakozni bizonyos hackertámadások ellen - mint ahogyan egy évvel ezelőtt sem tették, amikor kínai vagy orosz hackerek sokezer szövetségi alkalmazott adatait lopták el. Ez ugyanis Washington szerint a "normál ügymenet" része, hiszen mindenki kémkedik mindenki ellen. Több szakértőtől is hallottuk akkor az amerikai fővárosban: azért marad ilyenkor csendben Washington, mert ő maga is ugyanezt csinálja, csak sokkal nagyobb hatékonysággal.

Donald Trump, a republikánusok jelöltje pedig csak tovább szította a politikai befolyásolási kísérlet gyanúját, amikor kijelentette: reméli, hogy az orosz hackerek Hillary Clinton emailjeit is ellopták, és hamarosan nyilvánosságra is hozzák. (Putyin és Trump "barátságáról" itt írtunk >>> )

Újabb kiszivárogtatások jöhetnek

A most kiderült támadássorozat legfontosabb célpontjai az elnökjelölt, Hillary Clinton legközelebbi munkatársai és kampányának vezetői voltak. De támadás érte a demokrata kormányzók szövetségének rendszerét is. A hatóságok szerint arra nincs bizonyíték, hogy Clinton emailjeit is feltörte volna valakit.

A demokraták eközben lázasan nézetik át szakértőkkel saját számítógépes rendszereiket, hogy kiderítsék, vajon milyen adatokhoz férhettek hozzá a támadók. Eközben arra számítanak, hogy a választásokhoz közeledve lesznek még a júliusihoz hasonló, számukra kellemetlen kiszivárogtatások.

Clintonnak nincs szerencséje az emailekkel

Az ügy azért is kényes, mert Hillary Clintont immár hosszú ideje folyamatos támadások érik amiatt, hogy külügyminiszterként saját emailszervert használt. A vizsgálatot lefolytató FBI igazgatója, James Comey a közelmúltban közölte: Clinton gondatlanul járt el, ám nincs rá bizonyíték, hogy hackerek hozzáfértek volna a leveleihez.

Comey azt is közölte, hogy nem indít eljárást az ügy miatt Clinton ellen. Ám a botrány enélkül is súlyos károkat okozott Clintonnak, akiben nagyon sok választó pont azért nem bízik meg, mert nem elég nyílt és titkolózik - és saját emailszervert használ.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.