Orbán ellen voksoltak szövetségesei
A szóbeli kérdés azt tudakolja az Európai Bizottságtól, hogy megkezdte-e már a magyarországi demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok mélyreható vizsgálatát, amelyre júniusi állásfoglalásában kérte fel az Európai Parlament.
Érdeklődésünkre az Európai Bizottság annyit közölt, hogy november 5-ikén levélben reagált a parlamenti határozatra, annak tartalmáról azonban nem adott tájékoztatást. Úgy tudjuk, hogy a testület nem kezdeményezett hivatalos vizsgálatot az "Unió alapját képező értékek lehetséges súlyos rendszerszintű megsértéséről" - ahogyan arra az EP felszólította -, viszont a magyar hatóságokkal folytatott párbeszéd során hangot szokott adni az aggodalmainak.
Bizottsági tisztségviselők többször értésre adták, hogy nem hívei a nyilvánosság előtt zajló szócsatáknak, mert az uniós bírálatok a tervezett szándékkal ellentétes hatást érnek el.
Egy néppárti képviselő lapunknak azt mondta, a szóbeli kérdés "ártatlan" lépés, nem lesz komoly következménye, mert a "Bizottság valószínűleg kétértelmű választ fog adni, elkenve a lényeget". Szerinte a Fidesz pártcsaládja éppen emiatt szavazta meg az előterjesztést.
Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője közleményében azt hangsúlyozta, hogy ha a kormány továbbra is semmibe venné a közös európai értékeket, akkor a magyar polgárok jogainak védelmében szükségesnek tartják olyan uniós szankciók alkalmazását, amely Orbán Viktort és a hozzá kötődő oligarchákat sújtja elsősorban.