Amerika nagyon megváltozott, már nem folytat párbeszédet szövetségeseivel, csak a „Yes, Sir!" (Igenis, uram!) választ fogadja el – panaszkodott februárban Orbán Viktor. A miniszterelnök akkor beszélt először és – amennyire tudjuk – utoljára magyar külpolitikai újságírók előtt arról, milyen megfontolások vezetik az ország nemzetközi kapcsolatainak irányításában.

A beszélgetés során Orbán azt mondta: az USA külpolitikája nem vezethető le pártpolitikából, mert mindig az üzleti érdekek vezérlik. Egyúttal keserűen felhánytorgatta, hogy „az angolszászok" nem megbízhatóak: lám, őt is cserben hagyták, a 2002-es választási kampány idején az ellenzéket támogatták. Arra nem tért ki, hogy 2002-ben a republikánus George W. Bush volt hatalmon, az utóbbi hét évben ellenben a minden partnerével kifejezetten kompromisszumra törekvő, a konfliktusokat kerülő Barack Obama az elnök. Ha tehát problémája van az Egyesült Államokkal, az aligha személyes, sokkal inkább elvi és intézményes jellegű.

Amerikai katonák Győrben Veres Viktor

Az 1980-as évek elején az akkori szovjet külügyminisztert, a mindenre nemet mondó Andrej Gromikót emlegették „Mr. Nyet"-ként. Manapság Budapestről hallani szinte mindenre, hogy „No!". A hangulat csak átmenetileg enyhült Colleen Bell, az új amerikai nagykövet érkezésével. Amíg nem szólt semmit, csak udvariasan mosolygott, a kormány és sajtója óvatos derűlátással kezelte, mihelyt azonban szóvá tette a magyar gazdaságot mostanra mélyen átható korrupciót, azonnal jött a hidegfront, kiújultak a korábban is rendszeres támadások.

A helyzet odáig romlott, hogy a Magyar Hírlapban december ­28-án megjelent interjújában Kövér László az Egyesült Államokat tette felelőssé, amiért a II. világháború után „odadobta" Magyarországot Sztálin karmai közé. A házelnök nem teszi, helyette az amerikaiak emlékeztetnek az antiszemitizmus elleni gyenge kormányzati fellépésre, a gyalázatra, hogy komolyan felmerülhetett Hóman Bálint szobrának felállítása.

Az is jellemző, hogy a két fél közül az amerikaiak beszélnek szívesebben a katonai együttműködésről. A magyar kormány ezt általában csak külföldön hozza szóba, mintha a hazai közvélemény előtt inkább szégyellné, hogy mégiscsak az USA szövetségese volnánk. Közben az évi 1,4 milliárd forintért felbérelt amerikai lobbista éppen ezzel, no meg az oroszoktól való energetikai függetlenedés ígéretével igyekszik támogatókat találni Washingtonban.

A magas rangú találkozók hiánya arra utal, az amerikai külpolitika nem lát esélyt a kapcsolatok javítására. A magyar meg nem is keresi a lehetőséget, helyette a csodában, egy kedvére való új (republikánus) elnökben reménykedik. De mint fent látható, ilyen Orbán idején nem szokott lenni.