Orbán nem felejti a keleti származást, Libanonba utazik el

Többek között egy Magyarország és Libanon közötti gazdasági együttműködési megállapodást írnak alá a miniszterelnök libanoni látogatása során, ahová a kormányfőt üzletemberekből álló delegáció is elkíséri – közölte Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.

Orbán Viktor délután utazik hivatalos látogatásra Libanonba. Szijjártó kérdésre válaszolva elmondta, a kormányfő  találkozik majd a libanoni miniszterelnökkel, elnökkel és házelnökkel is, valamint egy egyetemen előadást tart a keresztény Európa előtt álló kihívásokról.

Az államtitkár – aki maga is részt vesz a látogatáson – közölte: a kormányfőt egy 36 üzletemberből álló delegáció is elkíséri útjára, ők üzleti fórumon vesznek majd részt. Három megállapodást írnak majd alá, gazdasági együttműködésről, diplomata-útlevelek vízummentességéről, illetve ösztöndíjakról – ismertette.

Hozzátette, a kormánynak általános politikája, hogy minél több, a keleti nyitásban érintett országgal kössön ösztöndíj-megállapodásokat, mert ez hosszú távú megalapozása a jó gazdasági kapcsolatoknak – írja az MTI. Szijjártó szerint Magyarország Libanonra úgy tekint, mint az adott régió stabilitásának egyik legfontosabb láncszemére, ezért áprilisban az Európai Unió külügyminiszteri tanácsi ülésén napirendre akarják vetetni a Libanon stratégiai szerepéről szóló pontot.

Orbán a múlt héten tüntetett ki a Magyar Érdemrenddel két libanoni üzletembert, Adnan Wafic Kassar volt minisztert, a Fransabank elnökét és testvérét, Adel Wafic Kassart, a Fransabank elnökhelyettesét a magyar–libanoni kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységükért.

A Kassar-testvéreket a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősítéséért és a tavalyi budapesti Magyar–Arab Gazdasági Fórum megszervezésében vállalt szerepükért kormányfői előterjesztésre Áder János köztársasági elnök is kitüntette. A ceremónián elhangzott, hogy a Fransabank Libanon egyik legnagyobb pénzintézete, amely jelentős érdekeltségekkel rendelkezik Libanonon kívül Franciaországban, Algériában, Szudánban és Szíriában. Méltatásában Orbán azt mondta, a magyarok sosem felejtik el, hogy Keletről származnak, „ezért mi jól érezzük magunkat Keleten, és jól érezzük magunkat Keletről jött emberek társaságában”. Magyarország érti a Keletnek azt az üzenetét, hogy fontos a pénz, fontos a siker, de „az egész nem ér semmit barátság nélkül” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy Magyarország kitüntetett országnak érezheti magát, mert Keleten sok tekintélyes barátja van.

A testvérpár nevében Adnan Wafic Kassar – aki a Magyar Érdemrend középkeresztjét kapta a csillaggal – hangsúlyozta, régóta terjesztik Magyarország jó hírét az arab régióban, és a jövőben is mindent megtesznek a magyar-libanoni és a magyar-arab együttműködés fejlesztése érdekében. Kitért arra is, hogy várhatóan február végén Orbán Viktor Libanonba látogat egy üzletember-delegáció kíséretében. Adnan testvére, a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett Adel Wafic Kassar Magyarország tiszteletbeli főkonzulja Libanonban, és 54 éven át ő irányította a Malév libanoni képviseletét. Mindketten meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a tavaly novemberi budapesti Magyar–Arab Gazdasági Fórumon az arab üzleti elit széles körben vett részt.

A felvetés arról, hogy Libanon a régió stabilitásának legfontosabb láncszeme, kissé naivan hangzik annak fényében, hogy Bejrút évek óta a politikai káosz szélén egyensúlyoz: Rafik Hariri miniszterelnököt 2005-ben meggyilkolták, az ország egyik befolyásos szereplője az Egyesült Államokban terrorszervezetként nyilvántartott Hezbollah, amely többek között Irán és Szíria támogatásával tör Izrael ellen, Michel Sarnaha volt turisztikai miniszterre pedig a múlt héten kért halálbüntetést egy katonai törvényszék, miután kiderült, hogy Bassár el-Aszad szír elnök rezsimjének a megbízásából a a saját hazájában utasított merényletekre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.