Financial Times: Orbán lejáratja egész Európát

A gazdasági reformok leple alatt Orbán Viktor letért a demokrácia útjáról – állítja a Financial Times kommentárja.

A Financial Times hétfői számában megjelent vélemény szerint a márciusban nyilvánosságra hozott reformok eredményeként Magyarország kilátásai javultak és az ország gazdasági sorsa egyértelműen a saját kezében van, de egy sokkal nyugtalanítóbb elmozdulás vette kezdetét. A hatalomnak a demokratikus intézmények rovására történt konszolidációja az Európai Unió egésze számára alapvető kihívást jelent.

Az a tény, hogy Magyarország semmibe veszi a demokráciát és a szabadságjogokat az egész európai márkanevet lejárathatja az esetleges új tagok és az egész világ szemében. A szerző, Ian Bremmer – a politikai kockázatok elemzésére szakosodott Eurasia Group elnöke – emlékeztet arra, hogy a 2010-ben megválasztott kormány kompromittálta a Magyar Nemzeti Bank, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Gazdasági Versenyhivatal függetlenségét, illetve olyan változásokat helyezett kilátásba a választási rendszerrel kapcsolatban, amelyek aláássák az ellenzéket és a kisebb pártokat. Az, hogy az alkotmány módosításához is kétharmados többségre lesz szükség, megnehezíti, hogy az ellenzék megszerezze a hatalmat a Fidesztől. A kormány „legkülönösebb” javaslata, hogy az előző kormány gazdasági döntéseit kriminalizálja, még megmaradt befolyásától is megfosztja az MSZP-t.

A Financial Times-ban megfogalmazott vélemény szerint Magyarország példája rámutat az Európai Unió egyik politikai gyengéjére, ami alapjaiban rázhatja meg a szervezetet. Azután, hogy egy ország bebocsátást nyert az unióba, nem állnak rendelkezésre olyan intézményes és törvényes mechanizmusok, melyekkel kikényszeríthető az unió mandátumának tiszteletben tartása. Magyarország egyre kevésbé felel meg annak a követelménynek, hogy intézményei figyelembe vegyék a demokratikus és szabadságjogokat. Az első olyan tagország, amely nem csak nem megy előre a demokráciához vezető úton, hanem egyenesen visszafelé halad.

Kockázatot jelent az EU számára, hogy Magyarország minden következmény nélkül tér el az EU mandátumától. Azon országok számára, amelyek már beléptek az brüsszeli klubba, de nem tartoznak az eurózónához, Magyarország új érveket szolgáltat, hogy megkérdőjelezzék az integráció bővítésének és a közös valuta bevezetésének előnyeit. Bremmer azt írja, tudja, hogy nehéz idők nehéz döntéseket követelnek, de úgy látja, hogy a nehéz idők egyben politikai védelmet nyújtanak a hatalom gondosan kitervelt megragadásához is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.