Ez a nagy erőpróba: képes-e az az Európai Unió megszelídíteni Orbán Viktort és a tekintélyelvű kurzusát. Úgy tűnik azonban, a közösség ehhez nem jól van kialakítva – írja a Cicero című német kulturális folyóirat.

A strasbourgi Európai Parlamentben sistergett a levegő, a hangulat ingerült volt. Orbán Viktor a múlt héten kénytelen volt elviselni a képviselők nyers kritikáját. „Ön egy Chávez, egy Castro, és a nyomorult világ minden totalitárius rezsimje felé halad, amelyek ellen küzdünk” – mennydörgött Daniel Cohn-Bendit a „zöld őskövület”. Guy Verhofstadt, a liberálisok frakcióvezetője megsemmisítően konstatálta, hogy Orbán „a rossz úton jár”.

Európában most már számos kommentátor között konszenzus uralkodik arról, hogy Magyarország kormánya lábbal tapossa az EU alapvető értékeit, és tekintélyelvű kurzust követ. Túlságosan egyoldalúak az intézkedések, túlságosan nyilvánvaló a terv, hogy az országot egy bizonyos irányba akarja vinni, a Fidesz-irányba. Különösen elgondolkodtató a nyilvánvaló kísérlet arra, hogy a saját pártja befolyását a hivatali időn túlra is bebetonozza.

Az Orbán-kormány kétharmados parlamenti többségét nyersen, erőszakosan kész tények előállítására használja, arra, hogy kiépítse saját hatalmát és egyidejűleg megnyirbálja a független intézmények jogait - írja a német lap. Orbán maga ezt „konzervatív forradalomnak” nevezi. Konrád György magyar író és egykori disszidens ezzel szemben „újfajta diktatúra” építését látja, amely megpróbál az Európai Unión belül létezni.

A magyar kormány az elmúlt hónapokban az egészpályás gleichschaltolás politikáját folytatta: szisztematikusan elővette a médiát, a kultúrát, a bíróságokat, és legutóbb a központi bankot is, amelynek a legújabb tervek szerint össze kell olvadnia a pénzügypiaci szabályozó hatósággal. Ezzel elveszne a valuta őreinek függetlensége. A fékek és ellensúlyok rendszerének fontos intézményeit már kantárszárra fogta egy olyan kormányfő, aki profi bokszoló módjára bizonyítja, hogy nem tiszteli különösebben sem a demokratikus alapelveket, sem az Európai Uniót.

Az Európai Bizottságában megszólaltak a vészcsengők, a testület múlt héten egyből három kötelezettségszegési eljárást is indított. Brüsszel az európai jog központi területeken történt megsértéseit pellengérezi ki: a jegybank, az igazságszolgáltatás és az adatvédelmi hatóság függetlenségéről van szó. Az Orbán-kormány a törvényeket egy alkotmányreform folyamán gyorsított eljárásban verte át a parlamenten. A bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának leszállítása például budapesti feltételezések szerint kizárólag azt a célt szolgálja, hogy kiszortírozzák az idős, a rezsimhez kevésbé hű bírákat, és – amint már az egész országban mindenütt tették –, s helyükre fiatalabb pártkatonákat nevezzenek ki.

Orbánnak most egy hónapja van az érintett törvényrészek megváltoztatására. A magyar miniszterelnök úgy találta, az EU kifogásai apróságok. Szerinte az új törvények és az új alkotmány az európai értékek talaján mozog. Mindössze „technikai párbeszéd” szükséges – mondta. Orbán kizárólag a jegybank ügyében mutatott demonstratív engedékenységet – sejti, hogy az EU ebben az érzékeny pontban semmiképpen sem engedi az alkut.

Az EU intézkedései azonban életlen fegyvereknek bizonyultak már tavaly, az ellentmondásos médiatörvény ügyében folytatott vitában is. Akkoriban a bizottság az uniós elvek súlyos megsértésére mutatott rá – és végül megelégedett pusztán kozmetikai változtatásokkal. Végül az EU béna kacsaként állt ott. Az eljárás győztese kétségtelenül Orbán volt. Fennmaradt az újságírók feletti állami felügyelet, amelyet felállított, és amely lehetetlen volna egy nyugati demokráciában. Orbán azóta azzal dicsekszik, hogy médiatörvénye a megváltoztatott formában kiállta az EU minőségvizsgálatát.

Pedig Brüsszel szerződésszegés esetén elmehet egészen az Európai Bíróságig. Tény azonban, hogy az utóbbi években nem volt valami erős az akarat, hogy az alapvető elveket egészen az utolsó konzekvenciákig menően megvédjék. A Haider-féle Ausztria ellen az uniós tagországok még kétoldalúan jártak el szankciók formájában, de egy Berlusconit békén hagytak. Brüsszel, noha tudott mindent, hallgatott, miközben „Il Caimano” (a Kajmán) átlyuggatta Olaszország demokratikus rendszerét.

Amennyiben a bizottság a Magyarország ellen jelenleg folyó eljárásokban újra megelégszik „nevetséges korrekciókkal” – írja a német kulturális folyóirat –, azt újra nagyon megsínyli az unió hitele. Ennek fényében kevéssé hiteles Martin Schulz, az Európa Parlament újonnan megválasztott elnökének fenyegetése, aki azt mondta: belátás hiányában Magyarországtól meg lehet vonni a szavazati jogokat. A Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye értelmében egy tagállam jogait akkor lehet befagyasztani, ha bizonyított az EU alapvető értékeinek megsértése. Wichard Woyke münsteri politológus szerint ezt a legsúlyosabb büntetést jó okkal teremtették meg: „A közösségnek meg kell magát védelmeznie a belülről való szétrombolástól is. Egy olyan fejlődés, amilyen most Magyarországon megy végbe, nem egyeztethető össze az Európai Unió értékeivel.”

Az EU-nak ebben segítségére volna Magyarország gazdasági válsága: az ország rossz állapotban van, a forint zuhanórepülésben, a Fitch minősítő ügynökség januárban bóvlinak minősítette az ország hitelképességét. Budapest ezért rá van szorulva az IMF és az EU sürgős pénzinjekciójára. Alig néhány hete Orbán még durván leutasította az IMF – a „gonosz” Nyugat jelképe – bármiféle támogatását. Most azonban, tekintettel a fenyegető államcsődre, kész tárgyalni.

Az időpont tehát kedvező. De elég erős lesz-e az Európai Unió ahhoz, hogy a magyarországihoz hasonló fundamentális problémákat megoldjon? „Az aktuális helyzet az EU tehetetlenségét és megfelelő eszközeinek hiányát mutatja” – véli Kai-Olaf Lang, a berlini Tudomány és Politika Alapítvány Európa-szakértője. Úgy véli, a tagállamok magatartása a döntő: mindaddig, amíg Orbán maga mögött tudja az Európai Néppártot és a konzervatív állam- és kormányfőket, aligha képzelhetőek el drasztikus intézkedések, mint például a szavazat megvonása.

Ezért aztán most Brüsszelben intenzív megbeszélések folynak. Meg akarják győzni az Európai Néppárt képviselőit, hogy a 7. cikkely alapján lépni kell. Ez az első eset, hogy fontolóra veszik ennek a legsúlyosabb büntetésnek az alkalmazását. Egyelőre azonban még nincs meg hozzá a szükséges többség. A konzervatívok a jobboldali populista pártokkal karöltve dacosan továbbra is kitartanak Orbán mellett. Ezek a „kurafi, de a mi kurafink” (He is a bastard, but he is our bastard) jelszó szerint járnak el”, állapítja meg Eva Lichtenberger osztrák zöldpárti EP-képviselő. Az egyetlen lehetőség, hogy néhány „józan eszű európai” végül mégiscsak felismeri, hogy nem a megfelelő embert védik. Az Orbán-ügy az osztrák politikus szerint „a konzervatívok körömpróbája”. (A „He is a bastard, but he is our bastard” kifejezést Amerikában használják szívesen a szövetséges diktátorokra: állítólag Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök így említette a nicaraguai Anastasio Somozát a harmincas években, de Tito is kiérdemelte Dean Achesontól, a Marshall-terv egyik szülőatyjától.) 

Miközben Orbán Brüsszelben, tekintettel a szükséges milliárdos segélyre, messzemenő tárgyalási készséget jelez, odahaza megint újabb kész tényeket teremt. Pártja egy trükkel bevezette a gyülekezési tilalmat: március 15-re, a magyar nemzeti ünnepre, amelyen hagyományosan minden  tábor nagygyűléseket tart, a Fidesz bölcs előrelátással rezerválta magának a főváros legfontosabb tereit kormányrendezvények számára, és még csak nem is kizárólag erre az évre, hanem egyből a következő kettőre is. Az ellenzéknek alig marad tere. Az orbáni rendszerben a bírálóknak nincs keresnivalójuk. A magyar miniszterelnök tehát tovább űzi kisded játékát: Brüsszelben ő a megszeppent Dr. Jekyll, odahaza fennhéjázón Mr. Hyde-ként viselkedik. Nem lenne szabad, hogy Brüsszel lépre menjen az ilyen taktikának – véli a Cicero.

 A lapszemléért köszönet a Galamusnak.